A Lubavicsi Rebbe 25. Jahrzeitját ünneplik

Rebbe

Halálozásának évfordulóján ötvenezer ember látogatta meg a héten a híres Rebbe sírját New Yorkban.

Menachem Mendel Schneerson a Chábád Lubavicsi mozgalmának nagy hatású vezetője volt. Ma, Támuz hó 3-án, sábeszkor múlt 25 éve, hogy a rebbe meghalt – írja a The Jewish Press.

A Chábád Lubavics mozgalom hivatalos nyilatkozatot adott ki, melyben ezt írják:

„Igazodva a Rebbe célkitűzéseihez és tanításaihoz, milliók fognak imákon, előadásokon, összejöveteleken részt venni és különleges jó cselekedeteket végrehajtani, és mindezt a Rebbe emlékére fogják tenni.”

A Rebbe négy évtizeden át fáradhatatlanul munkálkodott a globális Chábád mozgalom kiépítéséért, segítette a zsidó intézmények létrehozását és a zsidó örökség ápolását. Azonban nem csak a zsidó világban hagyott nyomott. Odaszántan segítette a speciális szükségletű gyermekek ügyét, a kifejezést is ő fogatosította meg a pejoratív fogyatékkal élő elnevezés helyett. De tevékenyen segítette az oktatás és a szociális ellátás ügyét és külön foglalkozott a katonák szükségleteinek betöltésével.

A Rebbe megkapta a Kongresszusi Aranyérmet. 1978-ban a születésnapját Carter a Nemzeti Oktatás és Képzés Napjává tette. Az amerikai elnök minden évben felkéri az állampolgárokat, hogy a Rebbe tiszteletére foglalkozzanak az oktatással.

1982-ben Ronald Reagan a Rebbe születésnapját a Nemzeti Önvizsgálat Napjává nyilvánította és neki ajándékozta a Nemzeti Becsület Tekercsét, amit minden Kongresszusi képviselő és szenátor, valamint az elnök is aláírt.

A Fehér Ház idén április 16-át nevezte ki az Amerikai Oktatás és a Tudás Megosztásának Napjává – igazodva az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi 117. születésnapjához.

Donald Trump megünnepelte az Oktatás napját a Rebbe születésnapján

Ez a 41. év, mióta a Rebbe születésnapját az oktatás társadalomban betöltött szerepének szentelik Amerikában.

Nem volt még vallási vezető az elmúlt nemzedékben, aki olyan gyakran és olyan lelkesedéssel beszélt volna az izraeli politikáról, mint a lubavicsi Rebbe. Az izraeli vezetők pedig bíztak benne, és rendszeresen meglátogatták őt áldásért és tanácsért. Menáchem Begin, Ariel Sáron, Mose Kácáv és Benjamin Netanjahu egyaránt tiszteletét tette nála.

Mit mondott a Rebbe Netanjahunak?

„A hazugságok házába lép be” – így kezdődött a Rebbe üzenete Netanjahu számára.