Donald Trump megünnepelte az Oktatás napját a Rebbe születésnapján

A Fehér Ház ebben az évben április 16-át nevezte ki az Amerikai Oktatás és a Tudás Megosztásának Napjává – igazodva az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi 117. születésnapjához.

Ez a 41. év, mióta a Rebbe születésnapját az oktatás társadalomban betöltött szerepének szentelik Amerikában. A hagyomány 1978-ban kezdődött Jimmy Carter elnökségének ideje alatt, és azóta minden egyes amerikai elnök ragaszkodott hozzá.

„A kimondhatatlan tragédia árnyékában Schneerson rabbi támogatásról, igazságosságról, adományozásról és egységről tanított”

– áll a Trump által szignált szövegben.

A Rebbe „célja az volt, hogy kiterjessze az oktatás szabadságát, miközben megtalálja a közös alapokat azokkal, akik másban hisznek, és más háttérrel rendelkeznek. Példamutatása lehetőséget adott a körülötte élőknek arra, hogy mélyebben megértsék a tudás, a jellem és a szabadság közti belső kapcsolatot.”

Az első „Oktatás napja” kihirdetésére a Rebbe azzal reagált, hogy bár az időzítés tisztelgés a Chábád Lubavics mozgalom előtt, „mely az oktatást nem csupán a zsidó élet, de az emberiség egészének sarokkövének tartja, és több mint kétszáz ével ezelőtt történt megalapítása óta elkötelezett [az oktatás ügye] mellett, maga a nap helyénvaló és időszerű tisztelgés az általánosságban vett oktatás előtt is”. A Rebbe az oktatást a nemzet egyik legfontosabb ügyének nevezte.

A Rebbe gyakran beszélt az oktatásról, mint a társadalom alapjáról, aláhúzva, hogy annak nem lenne szabad csupán az ember karrierjére való felkészülésére, vagy a tudás puszta megszerzésére összpontosítania, hanem – ahogy Carter elnöknek írta –

„az oktatás szélesebb és mélyebb értelemben nemcsak a tudás megszerzésének folyamata és a jobb megélhetésre való készülődés, hanem a jobb életre készít fel, nyomatékosítva a jellemformálást, valamint az erkölcsi és etikus értékeket.”

Ronald Reagan, 1984-es Oktatás napi bejelentésében, megismételte a Rebbe tanítását, amikor megjegyezte:

„történelmünk folyamán… oktatási rendszerünk mindig sokkal többet tett, annál, mint hogy egyszerűen csak felkészítse az embereket egy adott munkára, vagy foglalkozásra. Nemzedékről nemzedékre felvértezte a fiatal férfiakat és nőket a felelős polgári léthez szükséges tudással azáltal, hogy megtanította nekik azokat az alapvető etikus értékeket és alapvetéseket, melyek szabad emberként az örökségünket képezik, és melyek a civilizált élet alapjait jelentik”.

A Rebbe arról a reményéről is beszélt, hogy az Oktatás napja állandó intézménnyé válik, mely az oktatás univerzális természetéből adódóan további jelentőséget kölcsönöz olyan napoknak, mint az anyák napja. „Helyénvaló, hogy az Egyesült Államok erőteljes példával mutassa meg a világnak, hogy az oktatást a legfontosabb prioritásai közé helyezi.”- mondta a Rebbe. –

„Az Amerikai Oktatás Napjának bejelentése hatalmas jelentőséggel bír abban, hogy felhívja az állampolgárok figyelmét az oktatás fontosságára mind a saját életükben, mind pedig és még inkább kiemelt módon a fiatal nemzedék számára a korai években – különösképpen napjainkban.”

zsido.com