Testvére után Suheb Yousef is úgy döntött, hogy nem kér apja örökségéből, és felfedi a terrorcsoport sötét ügyeit.
Nem túl gyakran hallani olyan Hamász-tagokról, akik maguk mögött hagyva a terrorszervezetet Délkelet-Ázsiába utaznak, és úgy döntenek, hogy nyíltan beszámolnak a csoport sötét oldaláról, korrupciós visszaéléseiről, török háttérmunkájáról — ráadásul mindezt egy izraeli tévécsatorna számára.
Suheib Yousef története azonban nemcsak ezek miatt érdekes, a sztorit még különlegesebbé teszi az a tény, hogy a Hamász alapítójának fiáról van szó.
Nem mellesleg a második olyan fiáról, aki hasonlóan tesz.
A Hamász egyik alapítótagjának, Hassan Yousef sejknek ugyanis korábban Mosab nevű fia is maga mögött hagyta örökségét, és „Zöld hercegként” elhíresülve több könyvében — például a magyarul kiadott „A Hamasz fia” című írásában — és előadásokban beszélt nyíltan arról, hogy miért szakított addigi múltjával. Hozzá hasonlóan, most testvére is izgalmas történettel állt elő, amit a The Times of Israel is közölt oldalán.
Suheib Yousef titokban hagyta el Törökországot, ahol addig tevékenykedett, és egy meg nem nevezett ázsiai országba menekült. Ezután kapcsolatba lépett az izraeli 12-es csatorna egyik újságírójával, akinek részleteket is elmesélt magáról és családjáról.
A 38 éves férfi először egy mecsetben beszélt a sajtónak a Hamász „politikai szárnyáról” Törökországban, ahol maga is hírszerzéssel foglalkozott. Többek között olyan központok létezéséről is beszámolt, ahol lehallgatókészülékekkel végeznek megfigyeléseket civilekkel és ramallahi vezetőkkel szemben.
„Fejlett eszközeik és számítógépes programjaik vannak hozzá” — fejtette ki Yousef, aki szerint izraeli telefonbeszélgetéseket is megfigyelés alatt tartanak, és arab országokra is kiterjednek a lehallgatások.
Yousef szerint azonban a Hamász nem a palesztin nép érdekeit szolgálja.
„Külföldi célkitűzéseknek dolgoznak. És ez nem a palesztin ügyet szolgálja. Hanem Iránnak adnak el információkat, anyagi juttatásokért cserébe” — tette hozzá Yousef, aki szerint mindehhez török bankok asszisztálnak.
Beszámolójában arra is kitért, hogyan próbál meg a Hamász Törökországban „becserkészni” akár gyerekeket is ahhoz, hogy terrortámadásokat hajtsanak végre izraeliekkel szemben.
„A ciszjordániai támadások lényege, hogy civileket gyilkoljanak — és nem az ellenállás vagy Jeruzsálem miatt, vagy a palesztin föld felszabadításáért, és nem is a zsidók gyűlölete miatt” — mondta Yousef.
„Azért küldik ezeket az ártatlan embereket oda, hogy ezt a gázai krízishelyzetet a Nyugati partra exportálják”.
Mindezeken túl a kiábrándult Hamász-tag a szervezeten belüli korrupcióról is részleteket árult el, és arról számolt be, hogy miközben a palesztin lakosság nagy része szegénységgel küzd, vezetőik megdöbbentő luxuséletet folytatnak.
„A Hamász vezetői Törökországban puccos hotelekben és luxustornyokban élnek, a gyerekeiket magániskolákba járatják, és nagyon jó fizetéseket kapnak a Hamásztól. Havonta 4-5000 dollár közötti összeget kapnak, őrökkel járnak, úszómedencéik és klubházaik vannak” — mesélte a férfi, akit elmondása szerint sokkolt a Törökországban élő tagok élete.
„200 dollárt is képes kifizetni egyetlen ember egy ebédfogásért, miközben egy gázai család havi 100 dollárból él?” — tette fel a kérdést Yousef, aki tisztában van azzal is, hogy megölhetik a szervezetből való kiugrásáért, mégsem fél.
„Ha mártírrá akarnak tenni, hát mártírrá leszek”
— tette hozzá.





(Idézet innen: dzsihadfigyelo.com/a-hamasz-vegso-megoldasa:„Izrael addig létezik, amíg az iszlám el nem pusztítja”)
„Bármilyen megállapodással is zárul a gázai konfliktus legújabb szakasza, a szembenállás gyökereit nem számolja fel. Ahhoz ugyanis a Hamasznak fel kellene adnia azt a dokumentumot, ami 24 évvel ezelőtt kőbe véste a szervezet alapvető célkitűzéseit. Az Iszlám Ellenállás Alapokmánya — így nevezi magát a Hamasz chartája — azonban nem politikai, hanem alapvetően vallási program, így megváltoztatására a szervezet egyetlen testülete vagy vezetője sem jogosult. A 36 cikkelyből álló dokumentumnak nincs szerzője, azt ‘A Legkönyörületesebb Allah Nevében’ fogalmazták meg és fogadták el. A szöveg minden állítását és programpontját az iszlámból vezeti le, és a Koránból vett idézetekkel támasztja alá. ‘Az Iszlám Ellenállási Mozgalom jelmondata: Allah a célja, a Próféta a példaképe, a Korán az alkotmánya: útja a dzsihád, és a halál Allah ügyéért a legnagyszerűbb vágya.’ (8. cikkely) Az Alapokmány a legkisebb kétséget sem hagyja afelől, hogy kit tekint ellenségnek. Már az első mondataiban – a ‘szent emlékű mártír, Hasszán al-Banna imám’ szavait idézve – leszögezi, hogy ‘Izrael addig fog létezni, amíg az iszlám el nem pusztítja, mint ahogy másokat is elpusztított már korábban’. Leszögezi továbbá, hogy a konfliktus oka vallási eredetű, amit az iszlám elutasítása váltott ki, és a Koránt idézve eleve átkozottaknak és vereségre ítélteknek nyilvánítja a zsidókat, akiket végül mindenki cserben fog hagyni: ‘Ha az Írás birtokosai is hinnének, az bizony jobb lenne számukra…’ „
dzsihadfigyelo.com/”le-fogjuk-igazni-europat” – az-iszlam-bevandorlas-valodi-celja
dzsihadfigyelo.com/mit-fognak-tenni-a-muzulmanok-ha-mar-eleg-erosek-lesznek (egy muzulmán jogtudós előadásában)
facebook.com/dzsihadfigyelo ⬅︎ a napi iszlám terror Európában
dzsihadfigyelo.com/miert-harcolunk-az-iszlam-ellen?
(Vagyis nem az iszám ellen kell harcolunk, hanem nyugati embertársaink iszlámmal kapcsolatos nemtudásával és tájékozatlanságával, így megvédve demokratikus jogállamainkat, szabadságainkat és emberi jogainkat a sáskákkal és segítőikkel, bátorítóikkal szemben — legyenek azok akárkik is.)
Eddig semmi olyat nem mondott, amit ne tudtunk volna.
Belülről ez azért másképpen hat.
dzsihadfigyelo.com/a-hamasz-iszlam-terrorszervezet-celjai — a-vezetok-sajat-szavaival
(Idézet innen: dzsihadfigyelo.com/a-hamasz-vegso-megoldasa:„Izrael addig létezik, amíg az iszlám el nem pusztítja”)
„Bármilyen megállapodással is zárul a gázai konfliktus legújabb szakasza, a szembenállás gyökereit nem számolja fel. Ahhoz ugyanis a Hamasznak fel kellene adnia azt a dokumentumot, ami 24 évvel ezelőtt kőbe véste a szervezet alapvető célkitűzéseit. Az Iszlám Ellenállás Alapokmánya — így nevezi magát a Hamasz chartája — azonban nem politikai, hanem alapvetően vallási program, így megváltoztatására a szervezet egyetlen testülete vagy vezetője sem jogosult. A 36 cikkelyből álló dokumentumnak nincs szerzője, azt ‘A Legkönyörületesebb Allah Nevében’ fogalmazták meg és fogadták el. A szöveg minden állítását és programpontját az iszlámból vezeti le, és a Koránból vett idézetekkel támasztja alá.
‘Az Iszlám Ellenállási Mozgalom jelmondata: Allah a célja, a Próféta a példaképe, a Korán az alkotmánya: útja a dzsihád, és a halál Allah ügyéért a legnagyszerűbb vágya.’ (8. cikkely) Az Alapokmány a legkisebb kétséget sem hagyja afelől, hogy kit tekint ellenségnek. Már az első mondataiban – a ‘szent emlékű mártír, Hasszán al-Banna imám’ szavait idézve – leszögezi, hogy ‘Izrael addig fog létezni, amíg az iszlám el nem pusztítja, mint ahogy másokat is elpusztított már korábban’. Leszögezi továbbá, hogy a konfliktus oka vallási eredetű, amit az iszlám elutasítása váltott ki, és a Koránt idézve eleve átkozottaknak és vereségre ítélteknek nyilvánítja a zsidókat, akiket végül mindenki cserben fog hagyni: ‘Ha az Írás birtokosai is hinnének, az bizony jobb lenne számukra…’ „
dzsihadfigyelo.com/”le-fogjuk-igazni-europat” – az-iszlam-bevandorlas-valodi-celja
dzsihadfigyelo.com/mit-fognak-tenni-a-muzulmanok-ha-mar-eleg-erosek-lesznek (egy muzulmán jogtudós előadásában)
facebook.com/dzsihadfigyelo ⬅︎ a napi iszlám terror Európában
dzsihadfigyelo.com/miert-harcolunk-az-iszlam-ellen?
(Vagyis nem az iszám ellen kell harcolunk, hanem nyugati embertársaink iszlámmal kapcsolatos nemtudásával és tájékozatlanságával, így megvédve demokratikus jogállamainkat, szabadságainkat és emberi jogainkat a sáskákkal és segítőikkel, bátorítóikkal szemben — legyenek azok akárkik is.)