Csernobil: az ismeretlen zsidó mentőakció a zónából

A politikai környezet évekig nem tette lehetővé, hogy az ott ragadt és a sugárfertőzés miatt veszélyben lévő zsidókat valamilyen módon az Egyesült Államokba vagy Izraelbe juttassák. A Chábád mozgalom végül 3 ezer gyermeket mentett ki a sugárfertőzött területről.

A nemrég bemutatott Csernobil című HBO-minisorozat ismét ráirányította a figyelmet a 33 évvel ezelőtti, eddigi legnagyobb nukleáris balesetre. A sorozat elképesztő pontossággal mutatja be a katasztrófát és az azt követő eseményeket, különös hangsúlyt fektetve a politikai körülményekre és az emberi sorsokra. Történészek szerint a katasztrófa jelentős részben járult hozzá a Szovjetunió nem sokkal későbbi bukásához.

Van azonban két érdekes tény, melyet talán kevesebben tudnak. Az egyik, hogy Csernobil, ez a kijevi oblasztban található ukrán város a 19. század végén jelentős zsidó közösséggel rendelkezett és otthona volt az egyik legismertebb hászid udvarnak, a csernobili dinasztiának.

Az első csernobili hászid rebbe, Menachem Nachum Twersky (1730-1787) rabbi a Baál Sem Tovnak (Eliezer ben Iszráel rabbi, 1698-1760), a haszidizmus alapítójának és legfőbb tanítványának, a mezericsi Mágidnak (Dovber ben Ávráhám rabbi, 1704-1772) volt követője, és ebben a Kijevtől alig száz kilométerre található városban telepedett le.

Talán a mozgalom szentéletű és karizmatikus vezetői miatt is, de alig négy generációval később, a 19. század végén a város tízezer főt számláló lakosságának már több, mint 70 százaléka volt zsidó. Előbb az első világháború, majd az azt követő bolsevik forradalom és a lengyel-szovjet háború tépázta meg a város zsidó lakosságát, a második világháborús náci megszállás pedig a közösség végét jelentette.

Csernobil, utána. Fotó: Wikimedia Commons

Azonban a második világháborút követő években a környék megmaradt zsidóságának egy része a városban és környékén telepedett le. Természetesen ekkorra vallásos zsidókról már nemigen beszélhetünk.

Másik érdekes zsidó vonatkozása a katasztrófa utáni eseményeknek van. Bár a világ, így a zsidó közösségek is, megdöbbenéssel értesültek a reaktor felrobbanásáról,

a politikai környezet nem tette lehetővé, hogy az ott ragadt és a sugárfertőzés miatt veszélyben lévő zsidókat valamilyen módon az Egyesült Államokba vagy Izraelbe juttassák. Erre jó három évet kellett várni.

1990 nyarán, a Ceirei Águdát Chábád, egy, a lubavicsi hászid irányzat égisze alatt működő, kifejezetten a fiatalok fizikai és spirituális jólétéért dolgozó szervezet kérdéssel fordult a lubavicsi Rebbéhez, Menachem Mendel Schneersonhoz (1902-1994), hogy miként lehet a tragédia után is súlyos veszélyben lévő embereken, különösen a gyerekeken segíteni.

Vissza Csernobilba: a haszidok nem félnek a sugárzástól

Csernobil régóta jól ismert a zsidó világban: az ukrán falu egy híres haszid dinasztia székhelye is volt.

A Rebbe válasza egyértelmű volt és egy olyan, évekig tartó mentőakciót hozott mozgásba, melynek során 3 ezer, Csernobil környékéről származó gyereket sikerült Izraelbe menekíteni. Az első, 196 zsidó gyermekből álló csoport már 1990 augusztus 4-én megérkezett a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, ezt néhány év alatt további majd 100 csoport követte.

Az 1986. április 26-i robbanás után csak 36 órával evakuálták a környék lakóit, mintegy ezer busszal, hiszen a szakemberek és politikai szereplők nem mertek szembesülni azzal a ténnyel, hogy megtörtént, amiről azt hitték, soha nem fog.

A reaktorhoz közeli Pripjaty és Csernobil városok teljes lakosságát evakuálták, május 4-ig a reaktor körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki.

A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek és váltak nukleáris sugárzással fertőzötté, a robbanások mintegy 320 ezer négyzetkilométeres terültet érintettek, és a teljes kitelepített lakosság létszáma a kármentés végére elérte a 200 ezer főt.

A sugárzási hatásai csak fokozatosan váltak ismertté, és a következő években egyre többen betegedtek meg. A sugárzás által veszélyeztetett terület körülbelül 70 százaléka a szomszédos Fehéroroszországot érintette.

„Mielőtt saját magunk által termelt zöldséget vagy gyümölcsöt akartunk fogyasztani, azt előbb egy egészségügyi állomáson kellett bevizsgáltatni” — emlékszik vissza a ma 39, de akkor alig 6 éves Galina Goldberg, „tisztán emlékszem, hogy sárga eső esett”.

1990 nyarán, az izraeli Jichák Kogan rabbi a helyszínre utazott és házról házra fésülte át a kitelepített családok új otthonait, érdeklődve arról, vannak-e esetleg zsidó származásúak.

Kogan rabbi, aki maga is a Szovjetunióból alijázott, szinte csodával határos módon a 80-as évek elején, szent kötelességének érezte, hogy segítsen a bajbajutottakon. Három családdal, akiket már korábban ismert, a Mozyr, a Kalinkavichy és a Gomel családokkal, a térségbe érkezése után azonnal fel is vette a kapcsolatot.

Biztonságban, Tel-Avivban. Fotó: Chabad.org

Ők szinte könyörögtek neki, találjon megoldást, hogy gyermekeik Izraelbe mehessenek. Ekkor találkozott Kogan rabbi a Goldberg családdal is.

„Emlékszem, nagyon furcsa volt, hogy egy szakállas ember, fekete öltönyben és fekete kalapban ellátogat hozzánk. Nagyon kedves volt, vidám és mosolygós. Emlékszem, hogy szüleim szinte bombázták mindenféle kérdésekkel, és neki mindenre volt válasza” — magyarázza Goldberg. „Azt mondta, hogy a lubavicsi Rebbe küldte őt, hogy segítsen nekünk”.

Goldberg 10, a testvére 16 éves volt, mikor az első csoport tagjaiként Izraelbe érkeztek, meglehetősen kalandos úton, hiszen abban az időben az országból való kitelepedés cseppet sem volt egyszerű. A bürokrácia útvesztőjében vízumot szerezni rendkívüli feladat volt, de a lubavicsi küldöttek kitartásának köszönhetően majd 200 gyereket sikerült a nagy napra Minszk város repterére összegyűjteni.

Az erre a célra a román Tarom légitársaságtól bérelt gép azonban 3 napig nem kapott felszállási engedélyt, így a gyerekek és hászid kísérőik majd 72 órát rostokoltak a repülőtéren. Nagy nehezen végül megjött az engedély, és a gép London felé vette az irányt. Londonból Tel-Aviv volt az úti cél, azonban időközben, augusztus 2-án Kuvaitban meg kellett álljon, miután Irak megtámadta az olajban gazdag államot.

A helyzet súlyosságát fokozta, hogy időközben a román pilóták túllépték a részükre engedélyezett repülési időt, ráadásul a szombat is hamarosan közeledett.

A helyzet megoldását Feivis Vogel rabbi, londoni Chábád küldött vállalta magára, aki kapcsolatba lépett Robert Maxwell médiamágnással, aki maga is csehszlovák holokauszt-túlélő volt, és erős zsidó identitással rendelkezett.

A milliárdos azonnal Bukarestbe küldte magángépét, hogy onnan új román pilótákat szállítsanak a Kuvaitban rekedt repülőgéphez. Mondani sem kell, hogy az addigra igen borsos számlát is Maxwell vállalta magára, aki abba is belegyezett, hogy a Rebbe kérésére, az egész akció ne kerüljön nyilvánosságra, amíg a repülőgép izraeli légtérbe nem ér.

A gyerekek még a szombat beállta előtt eljutottak a tel-avivi repülőtértől néhány kilométerre fekvő Kfár Chábád faluba, ahol a következő hetekre elszállásolták őket. Az izraeli Chábád mozgalom vezetője, Joszef Áronov rabbi, aki irányította ezt, és az ezutáni mentőakciókat, azonnal értesítette a Rebbét az első csoport megérkezéséről.

A Rebbe azt kérte, hogy gondosan dokumentálják az eseményeket és készítsenek fényképalbumokat, azonban azokat ne hozzák nyilvánosságra, csak majd a második csoport érkezése után, hiszen félő volt, hogy a túl nagy publicitás okán a szovjet hatóságok meggondolják magukat a későbbi csoportokat illetően.

Még abban az évben további 500 gyerek talált új otthonra Izraelben, akiket még mintegy 2300 követett.

Cserbenhagyott izraeli Csernobil-károsultakra is emlékeztet az HBO sikersorozata

A felrobbant szovjet atomreaktor likvidátorai közül ötezren alijáztak, és segítségben bíztak.