Christchurch áldozatai számára gyűjtött a pittsburghi zsidóság

A közel 200 millió forintnak megfelelő összeghez jelentős mértékben hozzájárult a tavaly antiszemita vérengzést elszenvedő Tree of Life zsinagóga is. 

A pittsburghi zsidó szövetség összesen 650 ezer dollárt, vagyis 185 millió forintot gyűjtött össze az új-zélandi Christchurch áldozatai számára, ahol néhány hónapja két mecsetet érő terrortámadás során összesen 51 hívő vesztette életét.

„A két új-zélandi, christchurchi mecsetet érő, március 15-ei támadás után, úgy érezzük, kötelességünk e közösségek segítségére sietni, ahogy saját zsidó közösségünket is mély együttérzéssel támogatta meg számos vallás képviselője, néhány rövid hónappal ezelőtt”

— írta a szervezet a GoFundMe oldalon, ahol a gyűjtést elindították.

„Szeretettel emlékezünk az azonnali, hatalmas támogatásra, amit a Tree of Life kapott muszlim testvéreinktől Pittsburghben.”

Az összegyűlt összeget a Christchurch Foundation számára utalják majd át, amit tanácsadásra, oktatásra, tréningekre, orvosi kezelésekre fognak használni, hogy az áldozatokat és közvetlen családjaikat segítsék. Remélik, hogy ez a lépés is elősegíti majd a muszlim és zsidó közösségek összehozását — írja a The Jerusalem Post.

Rabbi vigasztalja a gyászoló muszlimokat Új-Zélandon

A terrortámadás áldozatainak hozzátartozóinál tett látogatást Mendy Goldstein rabbi, a Chábád mozgalom új-zélandi központjának társigazgatója.