Húszmilliós bírság otthonoktatásért egy svéd Chabad-családnak

Húszmillió forintnak megfelelő bírságot és 8,5 milliós eljárási költséget kell fizetnie a Svédországban élő, Chabados Alexander Namdar rabbi családjának, amiért otthonukban, saját maguk tanították gyerekeiket – írja az Arutz Sheva. Ezt 8 éve egy törvény tiltja, de a kivételek közé nem került be se a vallási, se a biztonsági ok.

Az 1991 óta Svédországban élő Alexander rabbinak most péntekig kellett befizetnie a húszmilliós bírságot és a 8,5 milliós eljárási költséget.

Namdarék ortodox zsidó család, akik ilyen körülmények között szeretnék taníttatni gyerekeiket. Mivel ilyen iskola nincs Svédországban, ezért otthonoktatás keretében ők maguk tanították őket, hasonlóan más Chabad-küldötthöz a világ számos városában.

Ez évek óta jól működött, 11 gyerekük közül 9 már el is végezte tanulmányait.

„Égbekiáltó abszurditás: a város jól tudja, kiváló minőségű oktatást kapnak a gyerekeink, minden tőlünk telhetőt megadunk nekik, és korábban ezért sok elismerést kaptunk.”

— fogalmazott a családfő.

Fontos körülmény az is, hogy amióta Svédország a muszlim bevándorlók menedéke lett, az ország egyre veszélyesebbé vált a zsidók számára.

„Az egész városban az én gyerekeim járnak egyedül vallásos zsidó öltözetben. Csak egy hónapja történt, hogy egy zsidó nőt megkéselt egy muszlim bevándorló. Múlt télen pedig a mi iskolánkra dobtak Molotov-koktélt”

— mondta a rabbi.

Rebecen volt a svéd késelő áldozata

A múlt heti támadás elkövetője Dániába próbált elmenekülni, de a rendőrség elfogta.

Svédországban 2011-ben fogadtak el egy olyan törvényt, amely megtiltja a svéd állampolgároknak a saját gyerekeik otthoni oktatását, kivéve bizonyos eseteket. Ezek azonban nem tartalmazzák a vallási vagy a biztonsági okokat. A rabbi szerint ez szembe megy az uniós joggal.

A gyerekek nem azért nem mennek állami iskolába, mert nem akarnak menni, vagy lusták. Ők nagyon is intenzív oktatást kapnak, matematika, angol, mérnöki és földrajz ismereteik legalább olyan jók, vagy jobbak, mint az állami iskolákban tanuló társaiké – mondja az apa.

Nem értik, miért nem nevelhetik gyerekeiket a judaizmus szellemében. Próbálták a romló biztonsági helyzettel is magyarázni az otthonoktatás előnyeit, mert a jól láthatóan zsidó emberek egyre nagyobb veszélyben vannak szerintük.

„Egy ilyen helyzetben nem tehetem ki a gyerekemet annak a veszélynek, hogy állami iskolába küldjem. Felháborító válaszokat kaptunk a várostól. Ők nem látnak semmilyen veszélyt abban, hogy a gyerek egy ellenséges környezetbe kényszerül tanulni. Azt javasolták, hogy ha ez nem felel meg, akkor költözzünk másik városba. Azt is mondták, hogy a gyerekünk egy speciális szobába kerül, ahol nem találkozik muszlimokkal. Ez már szándékos, antiszemita provokáció”

— fogalmazott Alexander Namdar.

Stand With Chabad Sweden

Donate now: https://www.charidy.com/sweden