Az Oszmán Birodalom felbomlása 1923-ban akkora kataklizma volt a törököknek, hogy azóta is dívnak az ország további feldarabolásáról szóló összeesküvés-elméletek. Ez a légkör táptalaja annak az elképzelésnek is, hogy valójában „titkos zsidók” vezetik Törökországot.
Nem volt olyan régen, amikor a Közel-Kelet egyik legfontosabb szövetsége volt az Izrael és Törökország közötti katonai együttműködés. Az izraeli vadászpilóták előszeretettel repültek el Törökországig gyakorlatozás közben, miközben a térségbeli riválisok (Irán és az arab országok) féltékenyen figyelték a kooperációt.
A 2000-es évek elejétől azonban, amióta az iszlamista gyökerű AKP párt hatalomra került Törökországban, az együttműködés helyét egyre inkább átvette a rivalizálás. Sokan tudni vélték, hogy a kooperációt egyébként is csak a török hadseregben állítólag nagy befolyásra szert tett titkos zsidóknak, az úgynevezett dönméknek lehetett köszönni. Ha voltak is ilyenek, a 2016-os elvetélt puccsot követő leszámolásoknak bizonyosan áldozatául estek.
Az izraeli-török kapcsolatok 2010-ben jutottak mélypontra a gázai incidens következtében, amikor izraeli kommandósok megöltek tíz állítólagos török civil aktivistát. Ők azon a hat segélyhajóból álló flottillán utaztak, amelyet azzal a céllal indítottak, hogy törje át a Hamász palesztin terrorcsoport uralma alatt álló Gázai övezet körüli izraeli blokádot.
A két ország közötti feszültséget csak hat évvel később sikerült valamelyest enyhíteni, de a korábbi kifejezetten barátságos légkört aligha lehet teljesen helyreállítani, amíg az AKP van uralmon Törökországban.
A szociológusok szerint egyébként a törökök hajlamosak a történelmet összeesküvés-elméleteken keresztül szemlélni, ez az Oszmán Birodalom 1923-as felbomlása óta rendkívül jellemző.
A legelterjedtebb verzió szerint – amit politikai vezetők szájából is hallani lehet – külföldi országok, elsősorban a Nyugat akarja aláásni, sőt feldarabolni Törökországot. Időről időre előkerül az az elképzelés is, hogy valójában egy titkos elit csoport, az úgynevezett dönmék, vagyis Sábbátáj Cví zsidó álmessiás követői irányítják az országot.
De kik is azok a „titkos zsidók”?
Sábbátáj Cví a 17. században született Szmirnában (a mai Izmirben), vagyis az oszmán-török birodalom területén szefárd kereskedő családban. A szmirnai rabbi jesivájába járt, sikeres volt a Talmud-tanulásban, de igazán a misztika, a csodák, a jövendőmondás érdekelte. Fiatal korától elkötelezte magát a kabbalának.
A 17. század első felében Európában elterjedtek voltak a Messiás közelgő eljöveteléről szóló tanok. Erős volt az a váradalom is, hogy közel a zsidók megváltása. Az Izrael földjére történő hazatérés évét egyesek 1648-ra prognosztizálták.
Keresztény körökben azonban az 1666-os év volt igazán a figyelem központjában (a 666-os szám a Jelenések Könyvében az utolsó időkben feltűnő gonosz világbirodalom vezetőjének a száma). Az apokaliptikus időket várók fontos jelet láttak az 1666-os londoni tűzvészben.
Ezekről a millenniumi váradalmakról valószínűleg hallott Sábbátáj Cví is, az apja ugyanis munkakapcsolatot tartott fenn egy angol kereskedőházzal.
1648-tól kezdte el Cví magáról hirdetni, hogy ő a várva várt Messiás. Elmondása szerint repülni is tudott, bár ezt a tudományát nem mutatta be nyilvánosan, mert úgymond a követői nem voltak rá méltók.
Nem meglepő, hogy a szmirnai rabbik chérem alá helyezték, magyarán kiközösítették, és elűzték a városból.
Cví Konstantinápolyba ment, majd Szalonikiben állapodott meg egy időre, amely abban az időben a kabbala központjának számított. Itt is messiásként mutatta be magát, és számos követőre szert tett. Az ottani rabbiknak a tetszését sem nyerte azonban el, onnan is elűzték. Alexandriába, Kairóba sőt Jeruzsálembe is eljutott, mindenhol nagy felbolydulást okozott.
Aszketizmusával, szimpatikus megjelenésével és kellemes orgánumával sokakat megnyert magának, de az sem volt utolsó, hogy nagy vagyonából előszeretettel adakozott. Házassága is sokakra nagy hatást gyakorolt. Elmondása szerint álomban kapott útmutatást arról, hogy egy amszterdami prostituált nő lesz a felesége, akit Cví követek útján hívatott magához. Sára királynői megjelenése szintén sokakat levett a lábáról.
Gyásznapból örömünnep
Fontos momentum volt Cví sikerében, hogy a Gázai Nátán nevű próféta támogatni kezdte, sőt a legfontosabb munkatársa lett. Ő Illésként aposztrofálta magát, aki úgymond előkészíti az utat a Messiás előtt. Azt is kijelentette, hogy 1666-ban elkezdődik a messiási korszak, és a felkent visszaviszi a tíz elveszett zsidó törzset a Szentföldre „a hétfejű sárkánnyal a szájában”.
Mivel Jeruzsálemben a rabbik elutasították, Cví visszatért Szmirnába, ahol a zsinagógában most már nyíltan hirdette, hogy ő a Messiás. Még a zsidó vallási rituálékat is megváltoztatta (Tisa b’Av napjára például, amikor gyásznapot tartanak a két zsidó templom pusztulása miatt, Cví örömünnepet hirdetett, mondván, hogy az az ő születésnapja).
Egyre több követője akadt, köztük elismert rabbik is, ő lett a helyi zsidó közösség vezetője, de híre Európa-szerte is elterjedt.
Sokan elfogadták Messiásként, egész zsidó közösségek készültek a megváltásra, az Izrael földjére történő visszatérésre, ami sokaknak reményt adott a brutális kelet-európai pogromok idején. Cví a történelem egyik legnagyobb messianisztikus mozgalmát indította el.
Cví 1666-ban Konstantinápolyba ment, ahol a nagyvezír azonnal börtönbe zárta, ez azonban nem szegte kedvét sem neki, sem a követőinek. Végül azonban a török szultán választás elé állította: vagy nyílpróbával igazolja, hogy ő a Messiás (nyílzáport zúdítanak rá, és ha nem találják el, akkor valóban ő a felkent), vagy karóba húzatják, vagy pedig áttér az iszlámra.
Cví az iszlámot választotta, amiért zsíros állást kapott a szultántól, és ami sok követőjét kiábrándította. Háromszáz család viszont követte őt, ők is muszlimok lettek. Őket nevezzük dönméknek (ez annyit tesz törökül, hogy áttértek).
A görögöknél muszlimok, a törököknél zsidók
Cví azzal győzte meg őket, hogy úgymond Isten parancsára lett „ismaelita”, mert így tudja majd muszlimok ezreit meggyőzni arról, hogy térjenek át a judaizmusra. A szultánnak persze azt mondta, hogy a zsidókat akarja áttéríteni az iszlámra. Végül egy sajátos vallást hozott létre a judaizmus, a kabbala és a szúfizmus tanai alapján.
Cví halála után Szaloniki lett a dönmék központja, amely az oszmán uralom alatt álló Görögországban zsidó többségű volt („a Balkán Jeruzsáleme”). A dönmék virágzó közösséget és kultúrát hoztak létre saját templomokkal, szokásokkal, iskolákkal, bíróságokkal, temetőkkel. Sokan közülük vagyonos és jól képzett emberek voltak, akik zászlóvivői voltak az oktatási, építészeti és más reformoknak.
Az ő egyik iskolájukba járt Musztafa Kemál Atatürk is, a modern Törökország atyja, akiről egyesek tudni vélik, hogy maga is dönme volt, de ezt a történészek nem tartják valószínűnek. Az viszont biztos, hogy
Szaloniki volt a nacionalista török katonatisztek titkos csoportjának, az Ifjútörökök mozgalmának a központja, akik a 20. század elején kezükbe vették Törökország irányítását.
Miután Görögország felszabadult az oszmán-török uralom alól, a dönmék erőszakos lakosságcsere keretében kerültek Isztambulba. Görögországban azért lettek nemkívánatosak, mert úgymond muszlimok, Törökországban viszont zsidóknak tartották őket.
Nyilvánvaló célpontok
Becslések szerint több tízezren élhetnek még ma is Törökországban. Számukat azért nehéz megbecsülni, mert nyilvánosan muszlimként élnek, titokban folytatják misztikus rituáléikat. Ez a titokzatosság persze jó táptalaja az összeesküvés-elméleteknek, így a dönmék a legkézenfekvőbb célpontjai a modern török antiszemitáknak.
Ők megbízhatatlan parazitáknak tartják a dönméket, akik nagy vagyonokat halmoztak fel, amiből úgymond nem áldoznak semmit a közösségre. Az utóbbi időben több könyv is megjelent a dönmék állítólagos összeesküvéseit taglalva.
Az egyik elterjedt nézet szerint II. Abdulhamid török szultánt azért buktatták meg 1908-ban, mert kilenc évvel korábban elutasította Herzl Tivadarnak azt a kérését, hogy adja el neki az akkor még török uralom alatt álló Palesztinát. (A puccsisták között valóban volt egy dönme és egy szabadkőműves.)
Az oszmán-török birodalom felbomlása után terjedtek el igazán az összeesküvés-elméletek, de a múlt század 90-es éveiig jobbára marginális jobboldali, nacionalista és iszlamista körökben dívtak. Ekkortól nőtt meg az érdeklődés a dönmék befolyása iránt, és már a baloldalon is megjelentek a velük kapcsolatos összeesküvés-elméletek, amelyek széles körben elterjedtek a társadalomban.
A török jobboldali politikusok maguk is terjesztik őket, a baloldali vezetésre ez nem jellemző, de a követők mindkét táborban előszeretettel hibáztatják a dönméket, illetve a zsidókat az ország bajaiért.
Mivel a dönmék közül úgy tudni, sokan támogatják a világi állami berendezkedést, ráadásul nyugatias és demokratikus irányultságúak, ezért ellenségnek tartják őket.
Sokan azonosítják őket az izraeliekkel, a zsidókkal, a szabadkőművesekkel. Törökországban a „zsidó” (yahudi) mára szitokszó lett, nagyjából annyit jelent, hogy démon, aki embereket öl Izraelben.
Mindennek persze rendkívüli mértékben kedvez az AKP-nak, illetve Erdogan török elnöknek az a törekvése, hogy a szunni iszlám minél inkább uralkodó legyen a közéletben is, és a vallási kisebbségek, köztük a dönmék, minél inkább a társadalom peremére sodródjanak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.