Emancipáció: egyre aktívabbak a női terroristák

Egyre nagyobb szerepet játszanak a női dzsihadisták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tevékenységében, mind a Közel-Keleten, mind a nyugati országokban – írta friss jelentésében az Európai Unió rendőrségi együttműködést koordináló ügynöksége (Europol).

A pénteken közzétett értékelés szerint a jelenség hosszú távon kihatással lehet más iszlamista terrorcsoportok működésére is.

Mint írták, a nők fontos szerepet töltöttek be az IÁ uralta iraki és szíriai területeken a média, az erkölcsrendőrség, illetve az egészségügy és az oktatás terén is, enélkül nem is lett volna működőképes a „kalifátus”.

Rámutattak emellett, hogy a dzsihadista nők nem kevésbé elkötelezettek ideológiailag, mint a férfiak.

Ide kapcsolódik az a hír is, hogy az EU igyekszik megnehezíteni a potenciális terroristák életét: az unió Tanácsa elfogadta a robbanószerkezetek házi előállításához felhasználható vegyszerek használatára és forgalmazására vonatkozó szabályok további szigorítását azzal a céllal, hogy a feltételezett terroristák ne gyárthassanak házi robbanószerkezeteket.

Az új szabály felszámolva a meglévő hézagokat új vegyszereket vesz fel a betiltott szerek listájára, és egyértelmű engedélyezési és nyomonkövetési rendszereket hoz létre a veszélyes vegyszerek értékesítése területén. Az új szabályok a veszélyes vegyszerek internetes kereskedelmére is vonatkoznak.

Az intézkedést az indokolja, hogy az Európai Unió területén 2015 és 2017 között elkövetett terrorista támadások közel 40 százalékában házilag készült robbanószerkezeteket használtak, amely egyértelműen rámutat a vonatkozó uniós szabályzás hiányosságaira

Megerősítette női erkölcsrendészetét Irán

A hat fős osztagok a szigorú iszlám törvények betartását ellenőrzik az utcákon, helytelen öltözetért pénzbírságra, és két hónapos börtönbüntetésre számíthatnak a „rajtakapott” nők.