A magyar kormányzatnak sikerült a különböző zsidó vallási irányzatokkal megegyeznie abban, hogy miként tanítsák a zsidók történelmét, benne a holokauszttal kapcsolatos ismereteket — mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos szerdán Jeruzsálemben az MTI szerint.
Balog Zoltán első külföldi útja a társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztossá történt kinevezése után Jeruzsálembe vezetett, ahol a Jeruzsálemi Imareggeli nevű (Jerusalem Prayer Breakfast, JPB), Izraelt támogató keresztény szervezet éves rendezvényének megnyitóján szólalt fel.
Kiemelte, hogy Magyarországon békében és biztonságban élhetnek az ország zsidó polgárai. A kormányzatnak sikerült a különböző zsidó vallási irányzatokkal megegyeznie az egyik legfontosabb kérdésben — folytatta –, abban, hogy miként tanítsák az iskolai órákon és a tankönyvekben a zsidók történelmét, benne a holokauszttal kapcsolatos ismereteket az országban.
A hatvanöt ország több mint ötszáz képviselőjét felvonultató háromnapos vallási eseményen beszámolt arról is, hogy Magyarország márciusban külgazdasági képviseletet nyitott Jeruzsálemben. Ezzel tovább erősítette a két ország kapcsolatát, amely a modern Izrael Állam megteremtése óta még sosem volt olyan kiváló, mint napjainkban — tette hozzá.
A keresztény-zsidó együttműködés szellemében Izrael békéjéért is együtt imádkozó keresztény vezetőket Juli Edelstein, az izraeli parlament, a kneszet elnöke is köszöntötte.
Balog Zoltán az MTI tudósítójának elmondta, hogy Magyarország számára külön megtiszteltetést jelentett, hogy felszólalhatott a rendezvény megnyitóján, amelyen rajta kívül a külföldiek közül csak Guatemala és Finnország képviselője kapott szót.
A társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos az imareggeli rendezvényei mellett találkozott a jeruzsálemi görög ortodox egyházat vezető III. Theófilosz pátriárkával is.