Nevet változtatott a Kibic Szövetség

A Kibic Zsidó Szervezetek és Közösségek Szövetsége május 23-i közgyűlése úgy döntött, hogy a továbbiakban a szervezet neve Zsidó Közösségi Fórum Szövetség lesz, rövidítve ZSKF Szövetség.

A közgyűlésen elhangzott indoklás szerint ha jogilag nem is, de szellemiségében a résztvevők vállalják annak a kétezres évek második felében működött informális egyeztető platformnak az örökségét, melyet azonos elnevezéssel korábbi Mazsihisz-elnöksége idején Heisler András kezdeményezett és mentorált.

A szervezet által működtetett Kibic Magazin nevét ez a változás nem érinti.

A Zsidó Közösségi Fórum 2005-ben

nagyszabású konferenciát rendezett a Magyar Tudományos Akadémia épületében „Párbeszéd a zsidóságról” címmel, alig néhány hónappal azután, hogy Heisler András lemondott/megpuccsolták Mazsihisz elnöki tisztségéről. A konferencia fővédnöke Göncz Árpád volt, és az előadók között olyan ismert nevek is szerepeltek, mint például Heller Ágnes filozófus.

A ZSKF azóta megszűnt, de az internet archívumában még elérhető honlapján Heisler így határozta a szervezet és a konferencia küldetését:

„A 2004-ben megalakult Zsidó Közösségi Fórum ma 17 magyarországi zsidó szervezet részvételével mûködik. Egyenrangú tagjai között jelen van Magyarország legjelentõsebb szervezete, de ott vannak a cionista kötõdésû ifjúsági szervezetek, a zsidó egyetemisták szervezete, a zsidó kultúra prioritásában hívõk, a vallás hagyományaihoz szorosan kötõdõk, és a reform irányzatához tartozók egyaránt. Ez ma az egyetlen hely, ahol mindezek megférnek egymás mellett.

A magyarországi zsidóság különbözõképpen éli meg identitását. Vannak, akiknek a zsidóság tradíció, amely a sokezer éves összetartozás érzését erõsíti. Másoknak a zsidóság nép, amely nemzetté szervezõdve erõs, virágzó államot alapított. Vannak, akiknek a zsidóság kultúra, amely felbecsülhetetlen kincsekkel gyarapította az egyetemes emberiség értékeit. És sokan vannak, akiknek mindezt együttesen jelenti, és olyanok is, akik ma még nem tudják pontosan meghatározni, hogy mit is jelent számukra a közösséghez tartozás. A konferencia szervezõi mindnyájuk részvételére számítanak.

Az esemény azonban nem csak a magyarországi zsidó közösség, hanem valamennyi, a zsidóság kérdéseire, problémáira nyitott érdeklõdõ számára felkínálja a közös gondolkodás, vita, és álmodozás lehetõségét. A konferencia kerekasztal beszélgetések és elõadások formájában foglalkozik a zsidóságot érintõ kérdésekkel a szociológia és történelem, kommunikáció és érdekvédelem, közösségi élet és közösségfejlesztés, vallás, kultúra, oktatás, ifjúságstratégia területein.

Párbeszéd a zsidóságról – ez a konferencia címe, és megálmodói szeretnék ezt a találkozót arra felhasználni, hogy hitelesen mutathassák be sokféleségüket, valamint kapcsolódási pontokat kínáljanak fel minden érdeklõdõ számára.

Heisler András
A Zsidó Közösségi Fórum kezdeményezõje”

Párbeszéd a monológ helyett – Zsidó Közösségi Fórum | Szombat Online

ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI FÓRUM Párbeszéd a monológ helyett November 17-20. között, a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásokkal, szekcióülésekkel, vi­tákkal, a helyszínen és az A38 hajón tartott koncertekkel mutatkozott be több száz fős közönség állandó je­lenléte mellett a Zsidó Közösségi Fórum. A zsidó szervezetek eszmecseréjét még Mazsihisz- elnöksége idején Heisler András kezdeményezte.