Ismét Heisler András lett a Mazsihisz elnöke

106 leadott szavazatból Heisler András 74 szavazatot szerzett meg — írja a szervezet közösségi média oldalán.

Az elnöki posztra a közgyűlést megelőzően két jelölés érkezett. Heisler András mellett Ács Tamást, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi vezetőjét javasolták a tisztségre, ám utóbbi az ülésen úgy nyilatkozott, hogy családi okok miatt nem vállalja a jelölést. Helyben jelölés nem történt, így Heisler András volt az egyetlen jelölt a Mazsihisz elnöki posztjára.

Heisler András a szavazás előtti rövid beszédében a belső béke megteremtését emelte ki, mint az egyik legfontosabb feladat:

együttműködés és béke, sokszínűség, neológia fontossága.

Többek között a zsinagógák sokszínűsége és az egyházi státusz fontosságáról beszélt. Szeged és Zugló zsinagógák felújítása, közös és sikeres munkák.

Heisler Andrást a 106 jelen lévő küldött közül 74 támogatta, 32 szavazat érvénytelen volt.

Alelnököket és vezetőséget is választottak

A két megválasztott alelnök Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke lett 69 szavazattal és Horváth József, a lágymányosi Bét Sálom körzet elnöke, akire 53-an szavaztak.

A jelöltek közül pedig a következők kerültek be a Mazsihisz vezetőségébe:

Baneth Péter dr. – Szegedi Zsidó Hitközség (64 szavazat)
Büchler András – Soproni Zsidó Hitközség (62 szavazat)
Csillag Barnabás – Karcagi Zsidó Hitközség (65 szavazat)
Nádel Tamás – Budapesti Zsidó Hitközség (74 szavazat)
Siklósi Vilmos – Zalaegerszegi Zsidó Hitközség (60 szavazat)
Szlukovinyi Péter – Miskolci Zsidó Hitközség (72 szavazat)
Tordai Péter – Budapesti Zsidó Hitközség (71 szavazat)
Vadász Gáborné – Budapesti Zsidó Hitközség (61 szavazat)
Várnai György dr. – Budapesti Zsidó Hitközség (64 szavazat)

Ma választ új vezetőséget a MAZSIHISZ

A vezetői posztra egyedül Heisler András jelentkezett.