Miért veszélyesebb az anticionizmus az antiszemitizmusnál?

„Mindig gyanút fogok, amikor valaki azzal bizonygatja Izrael melletti kiállását, hogy azt mondja: »Elfogadom Izrael létjogosultságát«. Na aztán? Én is elfogadom a te létjogosultságodat!” Ezzel kezdi véleménycikkét David Suissa amerikai-zsidó újságíró az Algemeiner hasábjain.

Suissa szerint a valódi kérdés ez: hogyan lett egyáltalán vitatéma Izrael létezéshez való joga?

„Végső soron sosem hallunk arról, hogy bárki vitatná Szíria, Libanon, Szudán vagy Jemen létezéshez való jogát. Bizonyos országok láthatóan népirtást követhetnek el saját népük ellen, vagy a legrosszabb humanitárius katasztrófát is előidézhetik határaikon belül, és mégsem vitatják a »létezéshez való jogukat«”.

De akkor miért Izrael létjogát vitatják el? Suissa szerint azért, mert „ha annyira gyűlöli valaki a zsidókat, hogy a zsidóság teljes létjogosultságát meg akarja kérdőjelezni, akkor a leginkább logikus dolog számára Izrael támadása”. Ennek oka, hogy

„a zsidógyűlölők tudják, hogy nem tudnak mozgalmat alapítani a zsidók kiirtására, és ezért az ehhez legközelebb eső dolgot csinálják: sunyi módon aláássák a világ egyetlen zsidó államának létjogosultságát”.

Izrael-ellenes és cionista tüntetők találkozása. Fotó: Wikimedia Commons.

Ennek példája a BDS (bojkottálás, befektetések felfüggesztése és szankcionálás) mozgalom, mely a legnagyobb Izrael-ellenes világszervezet. A mozgalomnak már a neve is átverés: a „bojkott”, a „befektetések felfüggesztése” és a „szankcionálás” olyan szavak, melyeket a társadalmi igazságért küzdő baloldal szótárából vettek, „így húzva a jóindulatú ügy álcáját a pusztító tervekre” — írja véleménycikkében Suissa, majd számos példát idéz arra, amikor a BDS vezetői Izrael elpusztítása mellett álltak ki nyilvánosan.

Suissa szerint a modern antiszemitizmus már nem képviselheti nyíltan a zsidók kiirtását: „Ha a BDS-mozgalom úgy nevezi el inkább magát, hogy WIN-mozgalom — azaz »Wipe out Israel Now«, vagyis »Pusztítsuk el Izraelt-mozgalom« — akkor senki sem vette volna őket komolyan”

„A mozgalom ezért az elnyomottak ügye képviseletének nyelvezetét használja, hogy magához csalogasson jóindulatú aktivistákat, akik amúgy nem akarják elpusztítani Izraelt”

— vélekedik.

A BDS-mozgalom gyökere a szerző szerint 1964-ig, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) alapításáig visszavezethető, amikor még nem voltak zsidó települések Júdeában és Szamáriában. Ekkor még egyetlen célja volt a BDS-nek:

„elpusztítani a zsidó-cionista jelenlétet az általuk arab-muszlimnak nevezett földön”.

Mint Suissa írja, ezért szemében „az anticionizmus halálosabb ellenfél, mint az antiszemitizmus, ugyanis magában hordozza a tömeges pusztítás vírusát”.

„Összességében már nem elég azt mondani, hogy az anticionizmus is antiszemitizmus, ugyanis az anticionizmus sok szempontból rosszabb. Az antiszemitizmus egy érzelem körül forog, míg az anticionizmus célja a kipusztítás”.

Suissa szerint ezért

„nincs szükség arra, hogy bárki megvédje Izrael létjogosultságát. Ha valaki Izrael-barát akar lenni, akkor inkább mondja ezt: szilárdan hiszek Izrael jogában, hogy virágozzék”.