A nacionalizmust is méltatta a CEU-n az izraeli sztártörténész

Yuval Noah Harari világhírű izraeli történész előadásában többek közt arról is beszélt, hogy a nacionalizmus és a globalizmus között nem áll fenn kibékíthetetlen ellentét — számolt be róla a 444.hu.

Harari az elmúlt években folyamatosan úton van: két hete még a Stanford Egyetemen adott elő, másnap Mark Zuckerberggel beszélgetett, hétfőn Sebastian Kurz osztrák kancellárral vett részt egy pódiumbeszélgetésen Bécsben, szerdán pedig már a CEU közönsége előtt beszélt. Rajongói között tudhatja Barack Obamát, Bill Gates-t, de sajtóhírek szerint nagyra tartja munkásságát Orbán Viktor is. Az eseményre egyetlen nap alatt minden hely elkelt.

Az izraeli történész fő művére, a Sapiensre építette szerdai előadását, aminek a nacionalizmus jó oldala, azaz The Bright Side of Nationalism címet adta, igaz később harmadik könyvének gondolatait is bőven idézte. Az előadás döntő része a nacionalizmus, mint politikai és filozófiai konstrukció eredetét és az azt övező félreértelmezéseket elemezte.

Fontos különbséget tenni szerinte fasizmus és nacionalizmus között is. Míg a nacionalizmus egyediként tekint önnön nemzetére, a fasiszta felsőbbrendűként, előbbinek különleges elvárásai vannak tagjai iránt, utóbbinak kizárólagosak. A fasizmus és a túlzott nacionalizmus Harari szerint ma talán veszélyesebb mint az 1930-as években, mert nem „csak” népirtásokhoz vezethetnek, hanem három egzisztenciális fenyegetésről sem vesznek tudomást: a nukleáris háború, a klímaváltozás és a technológiai fejlődés által fenyegető, mélyülő társadalmi szakadékokról.

A teljes cikk itt olvasható.

Budapesten tart előadást Yuval Noah Harari, a népszerű történész

Az izraeli könyvszerző előadását a nacionalizmus és a globalizmus kapcsolatáról ma este a CEU-ról közvetítik.

Fotó: CEU/Végel Dániel