110 évesen hunyt el a lengyel zsidómentő apáca

A lengyel apáca életét kockáztatva bújtatott nácik elől menekülő zsidó embereket a második világháborúban.

Cecylia Roszak nővér, akiről úgy hírlik, a világ legidősebb apácája lehet, Krakkó domonkos rendházában hunyt el, ahol életének mintegy 90 évét töltötte.

Roszak 1908. március 25-én született a nyugat-lengyelországi Kiełczewo faluban, majd 21 évesen csatlakozott a Gródek domonkos zárdához Krakkóban.

1938-ban apácák egy csoportjával a litvániai Vilniusba látogatott, hogy új rendházat alapítsanak, de terveiket keresztülhúzta az akkor kitörő háború.

A harcok alatt az apácák több tucat zsidó embert rejtettek el az őket kereső nácik elől.

Egyikük, a Roszak által megmentett neves izraeli aktivista és író Abba Kovner később a hírhedt náci háborús bűnös Adolf Eichmann elleni perben is tanúskodott.

A német hatóságok 1943-ban letartóztatták az apáca feljebbvalóját, és bezárták a rendet.

A háborút követően Izrael az apácákat a „Világ Igazai” díjjal tüntette ki, amivel azok előtt a nem-zsidók előtt tisztelegnek, akik életüket kockáztatták azért, hogy zsidó embereket mentsenek a vészkorszakban.

Roszak végül visszatért Krakkóba, ahol organistaként és kántorként működött több, mint 80 éven keresztül.

Lengyel politikus: szabadkőműves zsidók járatják le az országot

Egy volt jobboldali lengyel EP-képviselő szerint a zsidók miatt lett botrány a húsvéti bábuégetésből.