Mire elkezdődtek a deportálások, már nem emberi lényként kezelték a zsidó polgárokat. Ebben egyetértettek a történészek a Milton Friedman Egyetem és a Magyar Zsidó Történeti Intézet által szervezett beszélgetésen, amelyen a magyar közigazgatásban dolgozók felelősségét és hozzáállását járták körül.
Amennyiben a magyar közigazgatási szervek kevésbé proaktívan vesznek részt a rendeletek végrehajtásában, a vidéki zsidóság több mint fele megmenekülhetett volna a statisztikai adatok alapján – mondta Szécsényi András PhD, történész, a MFE Zsidó Történeti Intézet tudományos főmunkatársa a zsido.com beszámolója alapján.
A közigazgatásban dolgozók ugyan átitatódtak az antiszemitizmussal, de néhányan megmaradtak emberségesnek, és a lehetőségekhez mérten igyekeztek részt venni a zsidómentésben. Ungváry Krisztián történész azonban felhívta a figyelmet, hogy a rendszeres besúgások és feljelentések nem könnyítették meg a jótevők munkáját.
Kovács Tamás PhD, történész, egyetemi docens, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatója arról is beszélt, hogy a magyar népesség aktívan részt vett a zsidók ingóságainak eltulajdonításában arra hivatkozva, hogy “inkább mi vegyük el, mint a németek“.
A Milton Friedman Egyetem és a Magyar Zsidó Történeti Intézet „A magyar közigazgatási szervek szerepe a zsidóság gettósításában és a deportálás előkészítésében” címmel szervezett beszélgetést, amelyen több mint száz érdeklődő vett részt.
A beszélgetés résztvevői annak a kérdésnek az elemzésével kezdték a beszélgetést, hogy a magyar közigazgatásban dolgozók
érzelmileg is azonosultak-e a deportálással összefüggő feladatokkal, vagy csak fegyelmezetten követték a kapott utasításokat.
Kiemelték, hogy a németek csak tanácsadóként vettek részt a folyamatokban, ezt megerősítve Szécsényi András felhívta a figyelmet arra, hogy minden rendelkezésre hatással voltak a korábbi zsidótörvények. 1944. márciusa és augusztusa között pedig további 85 zsidóellenes rendeletet hoztak a közigazgatásban. Kovács Tamás hozzáfűzte, hogy a törvények legszigorúbb betartását várták el a közigazgatásban dolgozóktól, akik végrehajtandó feladatként kezelték a kapott utasításokat, így gyorsaságra és költséghatékonyságra törekedtek. A későbbi felelősségre vonások során többen hivatkoztak ez alapján arra, hogy csak parancsot teljesítettek. Ungváry Krisztián hangsúlyozta azt is, hogy
a közigazgatásban dolgozók tisztában voltak vele, hogy mi lesz a gettósítás vége, hiszen sehol nem készültek arra, hogy a létrehozott gettókat 2-3 hónapnál hosszabb ideig tartsák fent.
Gecsényi Lajos felvetette, hogy a gettósítás és a zsidóellenes rendelkezések szociális feszültség enyhítésére is szolgáltak. Ungváry Krisztián ezt alátámasztotta azzal, hogy Magyarországnak csupán 5% vallotta magát zsidónak, azonban a nemzeti összvagyon 15%-át birtokolták, ami feszültséget okozott a lakosságban. Kovács Tamás ezt kiegészítette azzal, hogy
a magyar népesség aktívan részt vett a zsidók ingóságainak eltulajdonításában arra hivatkozva, hogy „inkább mi vegyük el, mint a németek”.
Szécsényi András nyomatékosította, hogy a zsidó származású emberek lényegében a saját szenvedéseiket finanszíroztak, hiszen a rendelkezések alapján és a vagyonelkobzások során egy önfenntartó genocídium alakult ki. A beszélgető felek megegyeztek abban, hogy
mire a deportálásokra sor került már nem emberi lényként kezelték a zsidó polgárokat. A fizikai kínzások, gyilkosságok, hullarablások is mindennaposak voltak.
Kovács Tamás hozzáfűzte, hogy olyan emberi tényezőket sem vettek figyelembe, mint a nevelőszülőkhöz került árva zsidó gyermekek vagy a kórházban fekvő betegek sorsa. Szécsényi András kiemelte, hogy nem volt számottevő különbség a vidéki és városi zsidósággal szembeni bánásmódban, míg a kisebb településekről először gyűjtőtáborba kerültek az emberek, a nagyvárosokban gettókat alakítottak ki. Azonban hangsúlyozta, ha a magyar közigazgatási szervek kevésbé proaktív módon vesznek részt a rendeletek végrehajtásában, a vidéki zsidóság több mint fele megmenekülhetett volna a statisztikai adatok alapján.
A beszélgetés során felmerült az a szempont is, hogy a közigazgatásban dolgozók ugyan átitatódtak az antiszemitizmussal, de
néhányan megmaradtak emberségesnek, és a lehetőségekhez mérten igyekeztek részt venni a zsidóság mentésben. A mentéseken felül olyan emberi cselekedetekről is beszámoltak, mint élelmiszer és ruha becsempészése a gettókba, ezzel is hozzájárulva az ott lakók életkörülményeinek javításához.
Ungváry Krisztián azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszeres besúgások és feljelentések nem könnyítették meg a jótevők munkáját.
A Milton Friedman Egyetem kutatóintézete elsősorban annak tanulmányozására jött létre, hogy a magyarországi zsidóság milyen szerepet töltött be az ország polgári fejlődésében, hogyan élte meg a két világháború közötti jogfosztó intézkedéseket és a vészkorszak tragédiáját, milyen módon hatott rá az új totalitárius rendszer kiépülése, illetve ezzel párhuzamosan, Izrael Állam megalakulása.
A Magyar Zsidó Történeti Intézet korábbi pódiumbeszélgetései visszanézhetők az intézet Facebook oldalán.