Újabb merényletek várhatók Srí Lankán?

Újabb merényletek lehetségesek, miután több szélsőséges továbbra is szökésben van – figyelmeztetett a Srí Lanka-i kormányfő az MTI szerint.

Ranil Vikremeszinghe kedden közölte: a húsvéti pokolgépes merényletsorozat elkövetőinek azonosításában a hatóságok haladást értek el, és bizonyítékot találtak arra, hogy a merényleteknek külföldi szálaik is vannak.

Colombói hivatalos rezidenciáján tartott sajtóértekezletén Vikremeszinghe beismerte, hogy a merényletek előtt figyelmeztetést kaptak, és az indiai nagykövetséget tekintették lehetséges célpontnak. Hozzátette, hogy

vizsgálják az Iszlám Állam (IÁ) által tett bejelentést, amely szerint terrorszervezet követte volna el a merényletsorozatot.

A korábbi bejelentést, amely szerint a támadássorozatot az új-zélandi Christchurchben muszlimok elleni mészárlás megtorlása lenne, a kormányfő szerint szintén ellenőrzik.

Az IÁ közben állítása bizonyítására fényképet tett közzé hírügynökségében, az Amaakban arról a férfiről, kit a Srí Lanka-i merényletek irányításával gyanúsítanak.

Előzőleg Ruvan Vidzsevardene védelmi miniszter-helyettes közölte a parlamentben, hogy iszlamisták követték el a merényleteket a christchurchi támadásokra megtorlásul. A miniszterhelyettes szerint a támadásokat egy szélsőséges iszlamista csoport követte el, amely kapcsolatban állt a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű helyi iszlamista szervezettel. Hozzátette, az elkövetőket bosszúvágy és gyűlölet vezérelte, nem pedig a vallás.

A vasárnap Srí Lankán három templomban és négy szállodában elkövetett közel egyidejű robbantásos merényleteknek legalább 321 halottja és mintegy 500 sebesültje van — közölték srí lankai kormánytagok.

Egy másik Srí Lanka-i védelmi illetékes azt mondta, hogy a figyelmeztetés „órákkal” az első merénylet előtt érkezett. Az egyik Srí Lanka-i forrás szerint indiaiak szombat éjjel is küldtek figyelmeztetést. Az indiai kormányilletékes szerint hasonló üzeneteket küldtek a Srí Lanka-i hírszerzésnek április 4-én és 20-án is.

Közben

az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bejelentette, hogy segít a Srí Lanka-i hatóságoknak a pokolgépes merényletek kivizsgálásában.

A The Washington Post című amerikai lap korábban jelentette, hogy az FBI felajánlotta a szakértői közreműködését a bizonyítékok elemzéséhez, és átkutatja az adatbázisát a merényletekkel kapcsolatos információk után kutatva.

A 21 millió lakosú szigetországban kedden háromperces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok előtt a vasárnapi első robbantás időpontjában – helyi idő szerint fél kilenckor -, a colombói Szent Antal katolikus templomban.

Kedd délben 22 áldozatot temettek el St. Sebastianban, ahol feltehetően a legtöbb áldozata volt a merényletnek. A Colombótól mintegy 30 kilométerre északra fekvő város kórházába több mint száz holttestet szállítottak.

Gyászszertartásokat tartottak a colombói Szent Antal templomban is, ahol szintén pokolgép robbant vasárnap.

Izrael felajánlotta segítségét Srí Lankának

Egyelőre nem világos, hogy Srí Lanka elfogadja-e Izrael ajánlatát.