Zsidó kritika, katolikus magyarázkodás a lengyel zsidóbábu-égetésért

A Zsidó Világkongresszus is elítélte a húsvéti bábuégetést, míg a katolikus egyház lengyelországi képviselői elhatárolódtak az esettől.

Mint azt lapunk tegnap megírta, egy lengyel városban a hétvégén felelevenítettek egy ősi népszokást, amelyben egy régi antiszemita sztereotípiákat felvonultató bábút ütöttek szét és égettek el.

Zsidófigurát égettek húsvét alkalmából Lengyelországban

Pajeszos Júdás-figurát vertek szét és égettek el Lengyelországban, de az amerikai nagykövetet is inzultálták.

A Ronald Lauder elnökölte zsidó érdekvédelmi szervezet honlapján fejezte ki tiltakozását az esettel kapcsolatban:

„A zsidókat mélységesen zavarja e hátborzongató feléledése a középkori antiszemitizmusnak, amely elképzelhetetlen erőszakhoz és szenvedéshez vezetett”

— olvasható a nyilatkozatukban.

Az AP hírügynökség jelentése szerint nem sikerült kideríteni,ki kezdeményezte, hogy tíz év után újítsák fel a népszokást, amelyet agresszív antiszemita színezete miatt 2009-ben a katolikus egyház is betiltott.

A pénteki rituáléról a lengyel médiában megjelent felvételeken egy „Júdás” és „áruló” feliratot viselő, görbe orrú, ortodox zsidó frizurát és fejfedőt viselő szalmabábu látható. A bábut szidalmazások közepette először felakasztják egy lámpavasra, majd végigvonszolják utcákon, miközben felnőttek és gyerekek ütlegelik külön e célra készült hosszú botokkal, végül lefejezik, felgyújtják és égve egy patakba hajítják.

Rafał Markowski lengyel katolikus püspök, aki a zsidó-keresztény párbeszéd híveként ismert, ugyanekkor elítélte az esetet.

Mint nyilatkozatában fogalmazott:

„Az egyház sosem fogja tolerálni a gyűlöletet semmilyen nemzettel szemben, ideértve a zsidó népet”.