Netanjahu Ocasio-Cortezzel együtt került a legbefolyásosabb vezetők listájára

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök felkerült a TIME magazin 100 legbefolyásosabb emberének idei listájára, mint Izrael „nélkülözhetetlen embere” – írja az ujkelet.live.

“Izrael Bibi nemzete,” állapítja meg David French, a TIME szerzője, a miniszterelnök becenevét használva.

“Benjamin Netanjahu miniszterelnök ötödik ciklusra történő megválasztása nemcsak a kritikus helyzetben lévő közel-keleti országot erősítette meg, de ezzel megdöntötte az ország alapító atyjának, David Ben-Gurionnak a rekordját is, mint a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök.”

– írják a Netanjahut bemutató cikkben.

Az izraeli miniszterelnök a lista „vezetők” szekciójába került, olyan emberek társaságába, mint Donald Trump, Jair Bolsonaro, Ferenc pápa, Matteo Salvini, Mohamed bin Zajed, vagy akár az Izrael-ellenessége miatt gyakran a hírekbe kerülő demokrata párti női kongresszusi trió egyik tagja, Alexandria Ocasio-Cortez.

Erősödő Izrael- és zsidóellenesség az amerikai kongresszusban

Három, tavaly megválasztott demokrata párti kongresszusi képviselő is egyértelműen Izrael bojkottja mellett áll ki, erre korábban nem volt példa – írja a The Jewish Press.

Netanjahu a Twitteren köszönte meg a magazinnak a megtiszteltetést.

“Köszönet a TIME magazinnak, hogy a világ 100 legbefolyásosabb embere egyikének választott. Továbbra is minden erőmmel az államunkért fogok dolgozni”

– fogalmazott Netanjahu.

Benjamin Netanyahu on Twitter: „תודה למגזין הבינלאומי TIME על שבחר בי לאחד מ-100 האנשים המשפיעים ביותר בעולם. אמשיך לפעול בכל כוחי למען המדינה שלנו 🇮🇱https://t.co/lsFE9FBL6L / Twitter”

תודה למגזין הבינלאומי TIME על שבחר בי לאחד מ-100 האנשים המשפיעים ביותר בעולם. אמשיך לפעול בכל כוחי למען המדינה שלנו 🇮🇱https://t.co/lsFE9FBL6L