Erősödő Izrael- és zsidóellenesség az amerikai kongresszusban

Három, tavaly megválasztott demokrata párti kongresszusi képviselő is egyértelműen támogatja Izrael bojkottját, vagyis a BDS-mozgalmat, és rendszeresen támadják a zsidó államot – hívja fel a figyelmet Morton Klein, az Amerikai Cionista Szervezet elnöke a The Jewish Press hasábjain.

Az antiszemitizmus egyre jobban erősödik, zsidókat támadnak meg, csak azért mert zsidók, az Egyesült Államokban és a máshol is, miközben a BDS-kampány Izraelt próbálja gazdaságilag megszorongatni – vázolja a nem túl fényes helyzetet Morton Klein, a legrégebbi tengerentúli cionista szervezet elnöke.

Szörnyű kimondani, de az antiszemitizmus erősödése megfigyelhető a demokrata párti kongresszusi képviselők egy csoportjánál is: Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar és Rashida Tlaib. Mindhárman a 2018-as időközi választáson kerültek be a kongresszusba, és mindhárman harcos Izrael-ellenes BDS-támogatók, amelyre még nem volt példa a kongresszusi képviselők között.

Ocasio-Cortez egy felvételen elítélte Izraelt és mészárlással vádolta, amiért az fellépett azok ellen, akik megpróbáltak átjutni a határkerítésen Gázánál, a Hamasz által szervezett tömegdemonstrációkon.

A képviselő szintén kritizálta a zsidó közösségek fejlődését Júdea és Szamária (Ciszjordánia) területén. Még a kétállami megoldást sem támogatja, amely a zsidó állam létezéséhez is hagyna területet.

fotó: The Jewsih Press

Ihlan Omar félrevezette a szavazókat, mert az időközi választási kampányban még elutasította a BDS-mozgalmat, most pedig, hogy megválasztották, már lelkesen támogatja – írja a The Jewsih Press.

2012-ben, amikor Izrael hadműveletet indított Gázában a kilőtt 150 rakétára válaszul, azt írta a Twitteren:

„Izrael hipnotizálta a világot, remélem Allah felébreszti az embereket a hipnózisból, hogy láthassák Izrael ördögi cselekedeteit.”

Legutóbb pedig azzal a kijelentésével hívta fel magára a figyelmet, hogy Izrael kongresszusi támogatása csak a zsidók pénze miatt történik. Donald Trump elnök lemondásra szólította fel ezért, de ő elintézte egy erőtlen bocsánatkéréssel.

Az Izrael-ellenes demokrata párti trió harmadik tagja Rashida Tlaib, aki rasszista államnak nevezte Izraelt. Azt a hamis állítást próbálta erőltetni, miszerint Izrael diszkriminálja a sötétebb bőrű embereket. Támogatja Izrael megszüntetését, helyette egy arab többségű országot látna szívesen: ő is az egyállami megoldás híve.

Ennek a három új képviselőnek a nézetei nemcsak a mérgező Izrael-ellenességet honosítják meg a Capitoliumban, hanem hozzájárulnak az antiszemitizmus általános terjedéséhez az Egyesült Államokban és másutt is. A The Jewsih Press cikke megjegyzi: demokrata párti képviselőtársaik eddig még nem ítélték el széles körben és erőteljesen ezeket a nézeteket, valamint nem határolódtak el tőlük.