„Király barheszt sütök” — Monica Lewinsky feltárulkozott zsidóságával kapcsolatban

A Bill Clinton akkori amerikai elnökkel 1998-ban szexbotrányba keveredett Monica Lewinsky zsidóságával kapcsolatos titkokat osztott ameg a nyilvánossággal — írja a JTA.

Lewinsky manhattani hallgatóságával osztott meg néhány kulisszatitkot zsidóságával kapcsolatban a Project Kesher női zsidó szervezet meghívására.

Mint elmesélte, haját először testvérének bár micvóján fedte le, ahol a Szim Sálomot énekelte a bimán.

„Kapcsolatom örökségemmel és vallásommal, illetve a család számomra való fontossága a judaizmus kulturális örökségében gyökeredzik”

— mondta.

„Ám voltak időszakok az életemben, amikor kihívások elé állt a hitem, különösen 1998-ban és azt követően”.

Lewinsky elmondta, hogy élete „kettészakadt”, mivel „üldözték” a Clintonnal való afférjának kitudódását követően.

„Meghurcolását” egy régi zsidó történethez hasonlította, ahol egy férfi gonosz pletykákat terjesztett a falujában. Miután megpróbált megbocsátást nyerni, a falu rabbija azt kérte tőle, hogy vágjon fel egy párnát, és szórja a tollakat a szélbe. A lecke az volt, hogy ha egyszer elterjed a pletyka, a szavakat olyannyira nehéz visszaszívni, mint összeszedni a tollakat.

Lewinsky ezen kívül még azt is megosztotta közönségével, hogy „király barheszt tud sütni”.