Corbyn holokauszt-gyalázó aktivistához küldött volna tanulni brit diákokat

Egy frissen felbukkant hír szerint a brit Munkáspárt elnöke diákokat küldött volna arra botrányos palesztin fesztiválra, melynek egyik vendége korábban a Varsói Gettónál vandálkodott.

2011-ben Jeremy Corbyn támogatta azt a projektet, melyben több brit iskola diákokat küldött volna egy széles körben botrányosnak ítélt palesztin fesztiválra. Az esemény egyik vendége volt Ewa Jasciewicz is, aki korábban „Szabadságot Gázának és Palesztinának” feliratot fújt az egykori Varsói Gettó falára — derül ki a The Jewish Chronicle írásából.

Az ügy kapcsán akkor a brit zsidóság legjelentősebb ernyőszervezete, a Board of Deputies is ellenkezését fejezte ki. Ám az antiszemita botrányairól híres Munkáspárt vezetője úgy minősítette az aggodalmakat, hogy a zsidó szervezet

„képes lehúzni mindent, ami palesztinokhoz kapcsolódik”.

Baloldali antiszemiták: Corbyn megalázó veresége

A kizárt képviselő szerint korábban túl megengedők voltak, és most csak szókimondóan beszélnek a tényekről.

A szóban forgó tottenhami Palesztin Irodalmi Fesztivál kapcsán Corbyn azt mondta, szerinte az

„jó lehetőség a gyerekek számára, hogy megértsék a palesztin irodalom értékeit és benne rejlő örömöket, ahogy a régió történelmével is megismerkedhetnének kicsit”.

Az eset kimeneteleként végül Michael Gove, korábbi oktatási főtitkár megtiltotta az iskolák számára, hogy hallgatókat küldjön az eseményre.

Az indoklás szerint Nagy-Britannia oktatási törvénye előírja, hogy az iskolásoknak „kiegyensúlyozott tájékoztatásra van szükségük az ellenkező nézetek” esetében, amikor politikai kérdésekről tanulnak.