Hamász: ujjunk a ravaszon, erősebbek vagyunk, mint 5 éve

A Hamász kész a harcra, ha háború lesz a Gázai övezetben – jelentette ki a terrorszervezet második embere. Yahya Sinwar szerint ebben az esetben még Tel-Avivot is evakuálni kell, nem csak a Gáza környéki izraeli városokat – írja az ujkelet.live.

Miközben elvileg tűzszüneti megállapodásról tárgyal a Hamász Izraellel, a terrorszervezet gázai vezetője ismét fenyegetőzött.

“Ha a Gázai-övezetet háborúba sodorják, akkor Izrael szenvedni fog. Nem csak a Gázával határos izraeli településeket kell majd evakuálni, hanem Asdodot, Askelont, sőt még Tel-Avivot is. Emlékezzetek erre az ígéretre. A Gázai-övezet ellenállásának ujja a ravaszon van. Ma tízszer erősebbek vagyunk mint 2014-ben [az erős szikla hadművelet idején]”

— mondta Yahya Sinwar egy csoportnyi gázai tisztviselőnek. A Hamász-vezér szerint terrorszervezete készen áll a háborúra Izraellel, hogy megvédje Gáza népét.

“Mi leszünk a kard és a pajzs.”

Sinwar beszélt Egyiptom közvetítő szerepéről is a Hamász és Izrael közötti tűzszüneti tárgyalásokban, mondván,

“jelentős szerepet töltenek be a Gázára kivetett blokád enyhítésében, és mi ezért hálásak vagyunk… Népünkkel együtt sikerült arra kényszerítenünk az egész világot, hogy napirendre vegye a gázai blokád kérdését, és megoldásokat keressen.”

A terror napja Gázánál

Az 50 ezer palesztin tüntetőből délutánra már csak 6 ezer maradt demonstrálni a gázai határon, korábban többen gránátokat dobtak az izraeli katonákra.

A múlt szombati egyéves évfordulót követően pénteken újult erővel folytatódtak a Hamász terrorszervezet vezette “Visszatérés Menete” erőszakos tüntetések a gázai-izraeli határnál.

A Kan izraeli közszolgálati média szerint 10-11 ezer gázai vett részt a tüntetéseken a határ öt pontján.