„Ezrével érkezhettek terroristák Európába”

Az Iszlám Állam középvezetőjét fogták el Magyarországon, ami különösen nagy teljesítmény.

Mint azt lapunk is megírta, az Iszlám Állam egyik középvezetőjét tartóztatta le Terrorelhárítási Központ, aki a gyanú szerint lefejezéseket is irányított a terrorállam területén.

Újabb részletek a Budapesten elfogott ISIS-terroristáról

Fekete ruhában járt a nyírbátori befogadó központban, nem vett részt a közös imákon, összeverekedett a többiekkel. A TEK további részleteket közölt a F. Haszan múltjáról.

Azóta egy újabb tanú akadt Belgiumban, aki tanúsítani tudja, hogy Hasszán F. lefejezéseket irányított Homszban — adta hírül a Magyar Nemzet.

Az esetről Dezső Tamás asszirológust, az ELTE BTK volt dékánját és a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadóját kérdezték az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

A műsorban elhangzott, hogy 2015 óta

ezrével érkezhettek Euró­pába olyanok, akiket terrorakciókra képeztek ki.

„Ők jelentik a legnagyobb veszélyt, ezért minél előbb fel kell deríteni ezeket a személyeket” — mondta Dezső.

A szakértő „hatalmas bravúrként” jellemezte a magyar szolgálatok részéről a szír terrorista elkapását, ugyanis

ez az első alkalom, hogy a terrorszervezet egy középvezetőjét kapták el.

A kutató hangsúlyozta, hogy olyan ISIS-katonát tudtunk elfogni, akinek hollétéről eddig nem volt megbízható információ Európában. Az eddigi találatok 95 százaléka olyan emberekből állt, akik euró­pai állampolgárok voltak, úgyhogy minden adatuk megvan, és ők nem is rejtették véka alá, hogy mit terveznek: aktívan blogolnak, posztolnak és telerakják az internetet a hősi fotóikkal.

„Tudomásom szerint ez az első, hogy olyan embert találtunk Európában, aki szír állampolgár. A szíriai és iraki állampolgárok voltak a legkeményebbek az ISIS-ban”

— fogalmazott Dezső Tamás. Mint elmondta: Hasszán F. elkapása bizonyítja, hogy ilyen emberek nagy számban, menekültként érkezhettek Európába. Mint a szakértő tisztázta, óriási számban lehetnek azok, akiknek még egy vízumkérelmük sem volt, így teljesen ismeretlenek az európai szolgálatok számára.

Hasszán F. is, akit a TEK feljelentése alapján minősített emberöléssel elkövetett terrorcselekménnyel és terrorcselekmény előkészületével gyanúsít a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, mindent tagad, a letartóztatásáról döntő tárgyaláson azt állította: valakivel összetévesztik őt.