Több iszlám ország elítélte a Golán feletti izraeli fennhatóság amerikai elismerését

Több iszlám ország elítélte kedden a Donald Trump amerikai elnök által hétfőn aláírt nyilatkozatot, amellyel Washington hivatalosan is elismerte Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett; hangsúlyozták, hogy a területet továbbra is Szíria részének tekintik, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy ez a lépés a térség instabilitásához vezet.

Rijád mély sajnálatát fejezte ki, és elutasította a nyilatkozatot. Leszögezte, hogy továbbra is a Golán-fennsíkra vonatkozó ENSZ-határozatokat tekinti érvényesnek. A Washingtonnal szövetséges szaúdi kormány nyilatkozatát több szaúdi újság is címlapján közölte.

A bahreini külügyminisztérium kedden Twitter-oldalán fejezte ki sajnálatát a washingtoni lépés miatt. A közlemény hozzáteszi: Manáma álláspontja nem változott, a Golán-fennsíkot az 1967-es hatnapos háború óta izraeli megszállás alatt lévő területnek tekinti, „ahogy azt a nemzetközi határozatok is megerősítik”.

A szíriai külügyi szóvivő szerint a döntés „durva támadás Szíria szuverenitása ellen”, és Trumpnak nincs semmiféle jogköre a megszállás legitimálására. Naszr al-Haríri, az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció főtárgyalója hasonlóan nyilatkozott, mondván, az amerikai elnök döntése még több erőszakhoz vezet, és káros hatásai lesznek a térség stabilitására nézve is.

Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter mikroblog-bejegyzésében kiemelte, országa álláspontja szilárd: a Golán-fennsíkot elfoglalt szíriai területnek tekinti, Izrael jelenlétét pedig jogsértőnek tartja.

A kuvaiti külügyminisztérium is csatlakozott az elítélő nyilatkozatokhoz, sajnálatát fejezve ki a washingtoni döntés miatt.

Az indonéziai külügyminisztérium szintén tiltakozott a lépés ellen, amely szerinte nem hat építően a térség stabilitására.

Az amerikai elnöknek a Golánnal kapcsolatos legutóbbi nyilatkozatait néhány nappal ezelőtt már elítélte a többi között Teherán és Isztambul is. Az Európai Unió és Moszkva szintén óvatosságra intette Washingtont.

António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn szóvivője útján jelentette be, hogy a világszervezet szerint a fennsík jogállása nem változott.

A Golán-fennsík nyugati részét Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is. Ezzel lényegében magához csatolta a területet, amit a nemzetközi közösség mindeddig nem fogadott el