Magyarország kiállt Izrael mellett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában

A nemzetközi szervezet egyik legújabb jelentésében emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a zsidó államot.

Elfogadták pénteken azt a jelentést, amiben az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Emberi Jogi Tanácsa azzal vádolja Izraelt, hogy a Gázai övezetnél zajló erőszakos felkelések során emberiség elleni bűncselekményeket követett el.

A dokumentumról szóló szavazás során 23 tagország támogató voksot adott le, míg 8 ország ellenezte az elfogadását. 15 ország a tartózkodás mellett döntött, és egy állam képviselője nem jelent meg.

Az Izrael-ellenes jelentésről szóló szavazáson több európai állam — így hazánk is — elutasította annak elfogadását. Szintén így tett

Magyarország mellett Ausztrália, Ausztria, Brazília, Bulgária, Csehország, Fidzsi-szigetek, Togo és Ukrajna is.

A Tanács továbbá egy másik elmarasztaló határozatot is elfogadott, amiben elítéli a Golán-fennsík izraeli “megszállását”. A nemzetközi fórum képviselői 26-16 arányban szavaztak a dokumentum mellett, ami szembemegy Donald Trump amerikai elnök csütörtöki bejelentésével, miszerint itt az idő, hogy az USA elismerje Izrael Golán-fennsíkhoz való jogát.

Kép forrása: Twitter (ENSZ Emberi Jogi Tanács, @UN_HRC)

Magyarországon kívül többek között Ukrajna, Szlovákia, Ausztria, Olaszország, Bulgária, Horvátország, valamint az Egyesült Királyság és Dánia is a határozat ellen szavazott.

A jelentések elfogadását követően Emmanuel Nahshon, az izraeli külügyminisztérium szóvivője a Twitteren tett közzé bejegyzést, valamint úgy fogalmazott, hogy azoknak támogatói a Hamaszt és a terrort támogatták döntésükkel.

„Nem fogunk részt venni ebben a színjátékban, továbbra is megvédjük Izraelt és az izraeli állampolgárokat.”

— üzente a szóvivő.

Donald Trump: itt az idő, hogy az USA elismerje Izrael Golán-fennsíkhoz való jogát

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében tett erről bejelentést.