Terrortámadásnak tartják az utrechti gyilkosságokat

Terrorizmus szándékával elkövetett gyilkossággal gyanúsítják az utrechti villamoson végrehajtott, három halottal járó hétfői lövöldözés elkövetőjét – közölte a holland illetékes ügyészség csütörtökön.

Ugyanakkor hozzátették: más lehetséges motivációt sem zárnak ki, azok továbbra is nyomozás tárgyát képezik.

Az ügyészség arra keresi a választ, hogy a gyanúsított kizárólag terrorista indítékból támadott-e, vagy cselekedetének személyes problémákból származó motívumai is vannak radikalizált ideológiával kombinálva – nyilatkoztak.

Az eddigi vizsgálati eredmények azt valószínűsítik, hogy a 37 éves, török származású elkövető egyedül tervelte ki és hajtotta végre a támadást – tették hozzá.

A hollandiai városban hétfő délelőtt elkövetett támadásnak a három halott mellett öt sebesültje is van. A támadót, Gökmen Tanist őrizetbe vették.

A török férfi elfogása után az Anadolu török hírügynökség jelentette a férfi rokonaira hivatkozva, hogy „családi okokból” lőtt rá egy női hozzátartozójára a fegyveres férfi, aki később a nőnek segíteni kívánókra is rálőtt.

Hollandiában eddig ritkán fordultak elő hasonló támadások. Tavaly augusztusban egy németországi illetőségű, 19 éves afgán férfi két amerikai turistát késelt meg az amszterdami központi pályaudvaron. Szeptemberben a hatóságok hét embert vettek őrizetbe, akik állítólag nagyobb merényletre készültek az országban.