Trump nem viccel: tényleg kivonulnak Szíriából

Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője vasárnap este tagadta, hogy a Pentagon ezer katona további Szíriában állomásoztatását tervezné.

„Továbbra is azon dolgozunk, hogy végrehajtva az elnöki utasítást, csupán néhány katonára csökkentsük az Egyesült Államok Szíriában lévő erőinek létszámát” – fogalmazott közleményében Joseph Dunford.

A tábornok „ténybeli pontatlanságnak” nevezte a The Wall Street Journal című lap internetes oldalán vasárnap megjelent információkat, melyek szerint a Pentagon arra készül, hogy – három hónappal azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök teljes csapatkivonást jelentett be – legalább ezer amerikai katona továbbra is Szíriában állomásozzék.

A lap meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva arról is beszámolt: Washington most azt tervezi, hogy továbbra is együttműködik a szíriai kurd erőkkel, noha Ankara többször is azzal fenyegetődzött, hogy a szír határt átlépve támadásokat intéz ellenük. A kurd milícia (YPG) az amerikai vezetésű katonai szövetség támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, laza koalíció tagja.

Trump csapatkivonási tervének része egy Szíria északkeleti vidékén létrehozandó, úgynevezett biztonsági zóna is, de eddig kudarcot vallottak az amerikai kormányzat erről folytatott tárgyalásai az európai szövetségesekkel, Törökországgal, valamint a kurd erőkkel.

A The Wall Street Journal megjegyezte: az ezer amerikai katona további szíriai állomásoztatásáról folyó egyeztetések lényeges elmozdulást jelentenek Donald Trump decemberben bejelentett csapatkivonási tervéhez képest. Az amerikai elnök akkor azt mondta: Szíriában már nincs semmi, csak „homok és halál”, ezért az alig több mint kétezer katonát számláló amerikai kontingenst teljes egészében haza kell onnan rendelni.