Washington állandó katonai jelenlétet ajánlott Lengyelországnak

Amerika legalább ezer fővel növelné lengyelországi katonai jelenlétét, de „sokkal többről is lehet szó”- számolt be róla pénteken egy lengyel napilap. 

Az amerikai védelmi minisztérium azt ajánlotta Varsónak, hogy állandóvá tenné a Lengyelországba telepített amerikai fegyveres erők egy részének jelenlétet – írja a jobbközép, a jelenlegi lengyel kormány felé inkább távolságtartó Rzeczpospolita lap.

Fotó: Robert Jordan

Az amerikai jelenlét „teljesen új jelleggel” bírna, az alakulatok egy része – elsősorban a parancsnoki egységek, a hírszerzés, a felszerelésről és a lőszerről gondoskodó egységek, valamint a légierők is – állandó jelleggel állomásozna Lengyelországban.

A lengyel lap arra a bizalmasnak kezelt jelentésre hivatkozott, amelyet a Pentagon miniszterhelyettese, John Rood által vezetett küldöttség mutatott be szerdán varsói tárgyalásán.

Az amerikai kongresszus alsóházában szerdán lezajlott meghallgatáson a Pentagon egy másik tárcavezető-helyettese közölte: Lengyelországnak egy „nagyon komoly, igényes ajánlatot tettek, közösen dolgoznak a részleteken”, a tárgyalások az ez ügyben kötendő megállapodásról még 6-12 hónapig tartanak.

„Lengyelország és az Egyesült Államok között fennálló kapcsolatok jellegére, valamint az amerikai katonák által betöltött lengyelországi misszióra való tekintettel szükség van egy „az eddiginél állandóbb jellegű” bázis létesítésére Lengyelországban.”

— jelentette ki Curtis Scaparrotti, az amerikai fegyveres erők európai főparancsnoka.

Scaparrotti szerint a bázis létesítése, az erre szánt eszközök folyósítása 2-3 évet vehet igénybe.

A Rzeczpospolita értesülései szerint Lengyelországnak ezt megelőzően korszerűsítenie kellene az amerikai erők rendelkezésére álló infrastruktúrát.

Lengyelországban 2017-től állomásozik mintegy 4,5 ezer amerikai katona úgynevezett állandó rotációs jelleggel, féléves ciklusokban váltva egymást többek között a Zagan közelében telepített amerikai páncélos dandárnál, valamint a NATO nemzetközi, amerikai parancsnokságú, Északkelet-Lengyelországba telepített zászlóaljánál.

A lengyel kormány az amerikai katonai jelenlét állandósítására és növelésére törekszik. Az állandósítást, akár egy lengyelországi bázis formájában, szorgalmazta Andrzej Duda lengyel elnök is, amikor tavaly szeptemberben Donald Trump amerikai elnökkel együtt aláírták a stratégiai együttműködésről szóló megállapodást.