Ma délután lőni fognak a Dohány utcai zsinagógánál

Kóser vattacukor, díszlövés ágyúval, sófárfúvás, galambröptetés, lufieregetés, jeltánc is várja az érdeklődőket a Tarlós István főpolgármester fővédnökségével rendezendő 1848-as ünnepségre.

„Zsidó vonatkozású gyermekbarát ’48-as emlékünnepséget tart a Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren március 14-én 15:30-kor”

— olvasható az MTI-OTS közleményben.

A főpolgármester mellett Prof. Dr. Hermann Róbert – Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok tud. helyettese is szerepel a fővédnökök között.

A rendezvényen Magyar-Zsidó Emlékezet Díjat adnak át Dr. PhD. Szarka Lajos történésznek.

Fotó: MTI-OTS

A program keretein belül felhangzik a Himnusz, a Szózat hallhatjuk a sófár hangját valamint szavalatok, ünnepi köszöntők is lesznek, és névsorolvasás a hősök leszármazottaival. Rosenfeld Dániel kántor, a MAZSISZEM elnöke imát mond a hősi halottak emlékére, és elhelyezésre kerülnek az emlékezés kövei.

A szervezők kérik a férfiakat, hogy ügyeljenek a fejfedő viselésére.

“Legyen ez nap is az összefogás – megbékélés – egyenlőség – testvériség napja, jöjjenek el, hogy méltóképp emlékezhessünk, és NE feledjünk!!!”

Az eseményről élő videó bejelentkezést tervezünk adni a Neokohn Facebook oldalán.

A MAZSISZEM látványos megemlékezése egy több évre visszanyúló hagyomány folytatása, a 2008-as eseményről a Sófár blogon videóriport is látható:

Zsidó március: a nagy durranás

A legromantikusabb, és leganakronisztikusabb zsidó ünnep, Március 15-e az idén március 16-ra esett. Rosenfeld Dániel, a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság alapító elnöke a 160. évforduló kapcsán mesél elképzeléseiről. Működés közben csodálhatjuk meg az ország legnagyobb sófárját Verő Tamás rabbi szakavatott kezében.