Az antiszemita gyűlöletkeltés ellen tiltakoztak világszerte

Budapesten a Cipők a Duna-parton emlékműnél jöttek össze az emberek, hogy nemet mondjanak a gyűlöletre.

A Tett és Védelem Alapítvány is csatlakozott a Cionista Világszövetség azon kezdeményezéséhez, melynek keretében a világ nagyvárosaiban villámtüntetések keretében sürgettek hatékonyabb fellépést az egyre nyomasztóbb antiszemitizmussal szemben – olvasható a TEV honlapján.

A világméretű kampány jeruzsálemi helyszínén David Lau Izrael állam főrabbija elmondta, több mint 60 országban zajlanak demonstrációk egyidőben – az Egyesült Államoktól kezdve Dél-Afrikáig, Olaszországtól egészen Lengyelországig.

A Neokohn ott volt a megmozduláson:

Budapesten a TEV Alapítvány szervezésében a Cipők a Duna-parton emlékműnél is összejöttek az emberek, hogy nemet mondjanak a gyűlöletre és a növekvő antiszemitizmusra.

A flashmobon Szalai Kálmán, az alapítvány vezetője elmondta: a megmozdulások azt fejezik ki, hogy elegük van a gyűlöletből, elegük van az antiszemita incidensekből. Egyúttal felszólítják a világ vezető politikusait is, hogy a demokrácia eszközeit felhasználva hatékonyan lépjenek fel ezzel szemben.