Tett és Védelem: antiszemitizmus elleni nemzetközi kampány indul „Hate Stops Here” néven

A Cionista Világszövetség és a Tett és Védelem Alapítvány villámtüntetéseket szervez a világ nagyvárosaiban, hatékonyabb fellépést sürgetve az Európát egyre jobban fojtogató agresszív zsidóellenesség ellen.

A magyar eseményre a Cipők a Duna-parton emlékműnél holnap, március 10-én, vasárnap 14 órakor kerül sor, ahol a nemzetközi kezdeményezés keretében, egyidőben tehetnek a részvevők az antiszemita jelenségekkel szembeni határozott közösségi fellépésért.

„Napjainkban ismét tanúi vagyunk a szomorú valóságnak, a szemünk előtt kibontakozó antiszemitizmus egyre erősebben tolakodó agresszivitásának. Világszerte egyre erőszakosabb és a veszélyesebb antiszemita támadások történnek nap, mint nap, a vele szembeni fellépésben sokszor a tehetetlenséget és erőtlenséget látjuk”.

A Tett és Védelem felhívja az ország vezetőit és jóérzésű polgárait, hogy csatlakozzanak és együtt lépjenek fel a társadalmat mérgező jelenséggel szemben. Az alapítvány szerint Itt az ideje, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem elsődleges fontosságú legyen, és mozgósítsa a világ kormányait a „nemzeti közösségek szövetében is burjánzó rosszindulatú daganat” leküzdésére.

„A Tett és Védelem Alapítvány csatlakozott a Cionista Világszövetség Hate Stops Here néven induló kampányához, melynek keretében a világszervezet székháza előtt (King George street 48., Jeruzsálem) és a világ számos nagyvárosában flasmhmobot szervezünk annak érdekében, hogy kifejezzük határozott szándékunkat a terjedő antiszemitizmussal szembeni közös fellépésre.”

— szól a Tett és Védelem Alapítvány felhívása.

Hate stops here! Flashmob

Napjainkban ismét tanúi vagyunk a szomorú valóságnak, a szemünk előtt egyre erősebben kibontakozó antiszemitizmus tolakodó agresszivitásának. Világszerte egyre erőszakosabb és a veszélyesebb…