Brexit: Amerika bővítené kereskedelmi kapcsolatait Nagy-Britanniával

Az Egyesült Államok londoni nagykövete szerint az amerikai kormány „robusztus” kereskedelmi szerződést kíván kötni Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után, de e szerződésnek ki kell terjednie a mezőgazdasági termékekre is.

Woody Johnson a BBC rádió szerdai hírmagazinjában adott nyilatkozatában megerősítette, hogy Washington erőteljesen kifogásolja, hogy az Európai Unió élelmiszerhigiéniai és egyéb élelmiszerbiztonsági okok miatt korlátozza az amerikai hústermékek, mindenekelőtt a baromfi és a marhahús importját.

A nagykövet szerint az amerikai agrártermékek elleni érvekkel az EU valójában kereskedelmi korlátokat igyekszik emelni az amerikai agrárimport elé és, amint Nagy-Britannia kilép az unióból, a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokból e korlátozásokat el kell távolítani.

Johnson szerint az amerikai mezőgazdasági termékek elleni EU-kampány nagyon sikeres, de célja sokkal inkább a kereskedelem leépítése, nem pedig a bővítése.

Az amerikai nagykövet a hétvégén megjelent, komoly feltűnést keltő cikkében protekcionista célokat szolgáló lejárató kampánynak nevezte az Európai Unió által az amerikai agrártermelési szabványokkal szemben megfogalmazott kifogásokat.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban közölt írásában Woody Johnson így fogalmazott:

fenntarthatatlan, hogy az egész világ az EU mezőgazdasági múzeumhoz illő hozzáállásához tartja magát.

A szerdai BBC-interjúban az amerikai nagykövet visszautasította a brit mezőgazdasági szervezetek által megfogalmazott azon kifogásokat is, amelyek szerint az amerikai agrárszektor állategészségügyi és környezetvédelmi normái elmaradnak a brit színvonaltól.

Donald Trump amerikai elnök többször hangoztatott álláspontja szerint az Egyesült Államok gyorsan kétoldalú kereskedelmi megállapodást kíván kötni Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után.

Trump több nyilatkozatában is egyértelműen elvetette elődje, Barack Obama ezzel homlokegyenest ellentétes álláspontját.

Obama 2016 áprilisában tett londoni látogatásán gyakorlatilag kizárta, hogy a brit EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kétoldalú kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal. Nagy feltűnést keltő akkori kijelentése szerint Washington az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig a sor végére kerül, ha távozik az EU-ból.