Macron: Európa még soha nem volt ennyire veszélyben

Az európai újjászületés közös építését javasolja a nacionalista befelé fordulással szemben a franciák elnöke, aki az általa szükségesnek vélt reformokról írt levelet.

„A nacionalista befelé fordulás nem kínál megoldást(…),ez a csapda fenyegeti egész Európát”

— fogalmazott Emmanuel Macron francia államfő a májusi EP-választás apropóján, valamennyi európai állampolgárhoz intézett nyílt levelében, amely kedden 28 uniós tagállam lapjaiban jelent meg. Írásában Macron óva int „a másik csapdától, a beletörődés status quójától” is.

„Egy átalakuló világban újra ki kell találnunk politikailag és kulturálisan a civilizációnk formáit (…) a második világháború óta még soha ennyire nem volt szükség Európára. És Európa még soha nem volt ennyire veszélyben”

— írta a politikus a levélben, amely konkrét javaslatokat is tartalmaz az „európai újjászületés közös építéséhez”. Emmanuel Macron egy olyan nemzetközi konferenciát ígér állampolgárok, szakértők, szociális partnerek részvételével, amelyen „minden szükséges változásra javaslatot lehet tenni, tabuk nélkül, még a szerződések felülvizsgálatára is”.

Fotó: MTI/Emmanuel Macron

A demokrácia védelméért — elsősorban a választásokat befolyásolni kívánó internetes támadások és a manipulációk kiszűréséért — egy európai ügynökség létrehozását szorgalmazza. Ehhez kapcsolódva az európai pártok külföldi finanszírozásának megtiltását is felveti, valamint a migrációs kihívások miatt a schengeni övezet reformját, közös határrendőrséget és egy uniós menekültügyi hivatalt megalapítását is javasolja a francia elnöki hivatal honlapján közzétett levélben.

A francia elnök szerint be kellene vezetni az európai minimálbért, és „Európának létre kellene hoznia egy olyan szociális pajzsot, amely ugyanolyan európai munkahelyen ugyanakkora jövedelmet szavatol”. A francia elnök „európai preferencia” bevezetését szeretné, úgy ahogy azt „az amerikai és a kínai versenytársaink teszik”. Emmanuel Macron az internetes óriások szabályozását, valamint az ökológiai átállást finanszírozó „európai klímabank” létrehozását is szorgalmazza.

„Ebben az Európában a népek tényleg visszaveszik az ellenőrzést a sorsuk felett, ebben az Európában az Egyesült Királyság, biztos vagyok benne, megtalálja a helyét”

— írta a francia elnök azt hangsúlyozva, hogy az Európai Unió nem zárhatja be a kaput Nagy-Britannia előtt, amely „zsákutcába” futott a Brexittel, de fontos partner marad, elsősorban a védelmi kérdésekben.