Második világháborús Varázshegyként tervezte megírni a Sorstalanságot Kertész Imre, derül ki a Nobel-díjas magyar író első alkalommal publikált, 1959-1962-es napló- és munkajegyzeteiből, amelyeket a Berlini Művészeti Akadémia Sinn und Form című lapjában mutattak be.
A jegyzetek szerint Thomas Mann Hans Castorp élet és halál közötti történetét egy átlagos lélek tükrében akarta interpretálni a 2016-ban elhunyt szerző. Kertész Imre tizenöt éves korában menekült meg az auschwitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborok poklából. Erről mesél Sorstalanság című regényében, amelyért 2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.
Kertész Imre írásában Thomas Mann humanizmusa és Sartre egzisztencializmusa közötti szintézist szerette volna elérni. Albert Camus Közöny című műve is fontos inspirációt jelentett számára, de Camus, Sartre, Beckett vagy Huxley esetében hiányolta a hitelességet.
Kertész Imre saját emlékezéseit és feljegyzéseit többek között az auschwitzi víz szaga és a koncentrációs tábor udvarának párás napfénye járja át.
A saját tapasztalat nélküli költészetnek kevés értéke van, minden más csupán elméleti körbejárás, pózolás, terméketlen rémületkeltés. Az én olvasómnak éreznie kell a haláltáborok életveszélyes varázsát, különben a regény beállhat a többi egyoldalú és unalmas lágerregények sorába.
A Sorstalanság című film, Kertész Imre regényét hűen követve Koltai Lajos redezésében 2005-ben került a hazai mozik vásznára.