Több ezren tüntettek Franciaországban az antiszemitizmus ellen

Kedden Emmanuel Macron francia elnök is felszólalt a nyugat-európai országban erősödő zsidógyűlölettel szemben.

„Minden egyes alkalommal, amikor egy francia állampolgárt zsidó származása miatt inzultálnak vagy fenyegetnek – még rosszabb esetben bántalmazzák vagy meggyilkolják –, az egész Köztársaság ellen követnek el bűncselekményt” – fogalmazott beszédében Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, aki személyesen csatlakozott kedden az antiszemitizmus ellen meghirdetett országos tüntetéshez, és nagyobb óvintézkedésekre tett ígéretet a zsidó közösség védelme érdekében.

A többezres tömeget felvonultató eseményen Francois Hollande és Nicolas Sarkozy egykori elnökök is részt vettek, ahogy Edouard Philippe miniszterelnök is tiltakozását fejezte ki a zsidógyűlölettel szemben.

„Az antiszemitizmus mélyen belegyökerezett a francia társadalomba. És akármennyire is szeretnénk, hogy ez másképp legyen, ez az igazság” – mondta Philippe a francia médiának adott nyilatkozatában. „Elszántnak kell lennünk, és ha mondhatom, dühösnek is, abban a régóta és örökké tartó harcban, amit világos tudatossággal kell végeznünk” – tett hozzá a francia miniszterelnök.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a felvonulás napján mintegy 80 sírra festettek antiszemita jeleket egy dél-franciaországi zsidó temetőben — alig pár órával az országos tüntetések megkezdése előtt.

A német határhoz közeli Quatzenheim zsidó temetőjében elkövetett gyalázat előtt pedig a hétvégén egy másik döbbenetes eset történt Párizsban. A Jerusalem Post beszámolója szerint két tizenéves fegyverrel lőtt rá egy férfira péntek este egy zsinagógánál. A lábán megsérült férfira lövő fiatalokat elkapta a rendőrség szombaton, és hétfőn már bíróság elé is állították őket.

Egy alig pár hete publikált kutatás szerint Európa legnagyobb zsidó közösségében nem alaptalan a döbbenet, tavaly ugyanis 74 %-kal nőtt a zsidók ellen elkövetett atrocitások száma Franciaországban.

Tavaly márciusban kegyetlen gyilkosság híre rázta meg a francia zsidó közösséget, miután saját lakásában találtak egy idős hölgy felgyújtott holttestére. A 85 éves Mireille Kanollal tizenegy késszúrással végeztek a muzulmán elkövetők, akik tettét egyértelműen antiszemita indíttatásúnak ítélte a bíróság.

2017 áprilisában szintén saját otthonában végeztek egy időskorú zsidó hölggyel. Sarah Lucy Halimit egy 27 éves férfi gyilkolta meg a nő lakásában. A támadó először felmászott a 66 éves nyugdíjas óvónő otthonába, utána brutálisan bántalmazta, majd kihajította az ablakon. A szomszédok beszámolója szerint a támadás alatt az elkövető nagy hangon Allahot éltette és a Korán szavait ordította.

Képek forrása: MTI