Putyin Szocsiban szemezgeti a Közel-Kelet kérdéseit

Putyin orosz elnök ma találkozik iráni és török partnereivel, hogy a Közel-Kelet kérdéseiről értekezzenek.

Miközben a nyugati világ szövetségesei kétnapos varsói tanácskozásukat tartják a témakörben, Oroszország bejelentette: újabb csúcstalálkozót tartanak, amely a térség és elsősorban Szíria, az IS és az amerikai csapatok kivonulásával kapcsolatos új helyzetekre keres válaszokat — jelentette be az orosz külügyminiszter szerdán.

Szergej Lavrov szerint minden segítséget meg fognak adni a szír kormánynak és hadseregének annak érdekében, hogy felszabadíthassák saját területeiket. A politikus külön kiemelte, hogy a korábbi Al Kaida terrorszervezethez szorosan köthető Hayat Tahrir Al-Sham szerveződés bizonyos szír területeket ma akár 90 %-ban is kontroll alatt tart, de „nincs az az egyezség, ami megengedné, hogy ilyen terroristák fészkeljenek szír földön”.

MTI-AP

Lavrov tájékoztatója szerint a Putyin elnök vezette tanácskozást ma tartják az orosz elnök Fekete-tenger melletti rezidenciáján, ahova Hassan Rouhani iráni, és Recep Tayyip Erdogan török elnök is hivatalos. Ez lesz egyébként már a negyedik témával foglalkozó nemzetközi értekezlet, amit az oroszok szerveznek 2017 novembere óta.

Az AFP jelentése szerint elsősorban a szíriai konfliktus aspektusait próbálják értelmezni a felek. Oroszország a téma szakértőjének számít, lévén 2015-ben — a mai napig vitatott módon — katonai beavatkozással állt ki Assad szír elnök rezsimje mellett. Utóbbi jelenleg már a kétharmadát uralja az országnak.