1965-ben a Jad Vasem neki ítélte a Világ Igaza díjat.
Carl Lutz 1895. március 30-án született Walzenhausenben.
1942. január 2-án a budapesti svájci követség idegen érdekek képviseletét ellátó részlegének a vezetője lett és tizennégy ország polgárainak érdekeit képviselte. Együttműködést alakított ki Krausz Miklóssal (Moshe), aki a palesztinai Zsidó Ügynökség képviseletében a magyarországi Palesztina Hivatalt vezette, és együtt segítették a zsidók kivándorlását Palesztinába.
Miután Lutz megtudta, hogy a Palesztina Hivatal 7800 zsidó család számára bevándorlási engedélyt kapott Palesztinába, felvette a kapcsolatot a magyar külügyminisztériummal és Sztójay miniszterelnökkel. Hosszas tárgyalások után Magyarország elfogadta, hogy a palesztinai bevándorlási igazolvány tulajdonosai Svájc védelme alatt állnak, és így mentesülnek a munkaszolgálat alól.
Lutz a kivándorlási akciót a budapesti Szabadság téren, az amerikai nagykövetség épületében nyitott irodáiban szervezte. Miután ezt az épületet elárasztották a kivándorolni szándékozó zsidók, Lutz egy újabb épületet nyitott meg a Vadász utcában.
Itt ötven zsidó önkéntes szerezte be szükséges személyi adatokat és fényképeket. Minden kollektív útlevélbe mintegy 1000 személy neve került be. Az első kollektív útlevelet 1944. július 29-én állították ki.
A nyilas hatalomátvételt követően Lutz védleveleket is kiállított. Októberben svájci védett házakat is létrehoztak. A svájci képviselet épületeiben már korábban is mintegy 2000 zsidót helyeztek el. Halucok is dolgoztak, akik több ezer hamis dokumentumot állítottak elő, köztük sok svájci védlevelet. Ez ahhoz vezetett, hogy Lutz a zsidó védlevelek ellenőrzésére kényszerült.
„Szívet tépő jelenetek játszódtak le. Ötezer szerencsétlen állt katonás sorban, fázva, vacogva, éhezve szegényes csomagokkal megrakva, és nyújtották felém a leveleiket. Soha nem fogom ezeket az ijedt arcokat elfelejteni. A rendőrségnek újra és újra be kellett avatkoznia, mert az emberek a ruhámat majd letépték rólam, ahogy könyörögtek. Ez volt az élni akarás utolsó fellángolása, mielőtt teljesen magukba roskadtak, ami oly sokszor a halálban végződött. Számunkra nagy lelki megpróbáltatás volt ezt a válogatást végrehajtani” – írta Lutz személyes élményeiről.
Amikor Carl Lutz 1945 májusában Genfbe érkezett, tetteiért nem várta köszönet. Ehelyett szemére vetették, hogy túllépte a hatáskörét budapesti szolgálata alatt. Csak 1958-ban került sor Lutz rehabilitálására. 1961-ben, röviddel nyugdíjazása előtt nevezték ki főkonzulnak. Azonban ezt is csak fél szívvel tették, így például a fizetését sem emeltek meg.
Carl Lutz 1975. február 13-án hunyt el Bernben. Tizenhat évvel később Budapesten szobrot állítottak emlékének.
(Forrás: Carl Lutz Alapítvány)