Trump Kimről: „teljes mértékben tisztában vagyok azzal, mire képes”

Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án – derült ki az amerikai elnök péntek esti mikroblog-bejegyzéséből.

„Munkatársaim éppen most indultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt” – írta Twitter-oldalán Donald Trump. Hozzáfűzte: „várom, hogy találkozzam Kim elnökkel és elősegítsem a békét”.

Kedden este a kongresszusban tartott évértékelő beszédében az amerikai elnök már bejelentette a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó időpontját, és azt is, hogy Vietnamban lesz a tárgyalás, de akkor még nem közölte, hogy a délkelet-ázsiai ország mely városában.

Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja pénteken fejezte be a csúcstalálkozót előkészítő háromnapos tárgyalásait Phenjanban, az észak-koreai fővárosban.

Donald Trump pénteken este egy második Twitter-bejegyzést is közzétett a várható csúcstalálkozóról. Ebben azt írta: „Észak-Korea Kim Dzsong Un irányításával gazdasági nagyhatalom lesz.” Az ázsiai vezető dicséretével folytatta: „Ez egyeseket meglephet, de nem engem, mert megismertem őt, és teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mire képes.”

Az amerikai elnök szerint Észak-Korea „egy újfajta rakéta, gazdasági rakéta lesz”. Donald Trump és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozóját tavaly júniusban Szingapúrban tartották.

Az unió állapotáról elmondott keddi beszédében az elnök közölte: „Ha nem engem választottak volna meg az Egyesült Államok elnökének, akkor ma nagy háborúban állnánk Észak-Koreával” – hangoztatta az elnök. Leszögezte: „még sok munka van hátra, de jó a viszonyom Kim Dzsong Unnel”.  

Előtte azonban Dan Coats, a hírszerzési igazgatóság (DNI) vezetője úgy látta, hogy bár Észak-Korea „némileg felhagyott provokatív viselkedésével” és Kim Dzsong Un „nyitottságot mutat” az atomfegyver-mentesítést illetően, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a hírszerzési jelentések szerint Észak-Korea cselekedetei „nem férnek össze a teljes atomfegyver-mentesítéssel”. Gina Haspel, a CIA igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy az észak-koreai kormányzat „elkötelezett a hosszú hatótávolságú, nukleáris töltetű ballisztikus rakéták kifejlesztése mellett”.