A kettős mérce iskolapéldája: így működnek a demokraták ha Izraelről van szó

A baloldal reakciói Benjamin Netanjahu miniszterelnök kongresszusi beszédére kettős mércéről árulkodnak, ha Izraelről van szó.

Sok demokrata reakciója Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek a kongresszus együttes ülése előtt szerdán elmondott beszédére a kettős mérce esettanulmánya – írja a Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében Eugene Kontorovich, a George Mason Egyetem Scalia Jogi Karának professzora.

Több kongresszusi demokrata képviselő nem volt jelen Netanjahu beszédén, és sokan világossá tették, hogy szándékosan bojkottálják azt.

Többen, köztük Alexandria Ocasio-Cortez képviselő „háborús bűnösnek” nevezték a miniszterelnököt, az ellene folyó nemzetközi büntetőbírósági eljárásra hivatkozva.

„Teljes mértékben egyetértek a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) és a Nemzetközi Bírósággal (IJC) abban, hogy őt kell felelősségre vonni a bűneiért, nem pedig a kongresszushoz fordulni”

– írta Ilhan Omar képviselőnő Netanjahuról a bojkottját indokló nyilatkozatában.

A Biden-kormányzat kijelentette, hogy az Egyesült Államok elutasítja az ICC joghatóságát az ügyben. Ráadásul, bár az ICC ügyésze letartóztatási parancsot kért Netanjahu ellen, maga az ICC nem adta ki a parancsot. Netanjahut nem nevezték meg az ICJ Izraelről szóló, nemrégiben kiadott tanácsadói véleményében sem.

Világbotrány: Egyszerre kértek elfogatóparancsot Izrael és a Hamász vezetésére

Megdöbbentő bejelentést tett Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze.

William Ruto kenyai elnök esetében persze nem érvényesek ezek a minősítések, aki tavaly májusban egy pazar amerikai állami vacsorán vett részt, amelyen Omar asszony és Netanjahu más baloldali kritikusai is részt vettek. 2011-ben az ICJ jóváhagyta Ruto vádiratát emberiesség elleni bűncselekmények miatt, azzal vádolva őt, hogy segített a 2007-es kenyai elnökválasztást követő nagyszabású erőszakos cselekmények megszervezésében. Az ellene indított eljárást öt évvel később megszüntették.

Ruto májusi, Fehér házi ünnepségén részt vett Biden és Obama elnök, Clintonék, több hollywoodi híresség és Alexander Soros progresszív megadonor is.

Kamala Harris alelnök – aki Netanjahu szerdai beszéde helyett inkább egy Indianában tartott diákszövetségi rendezvényen vett részt – szintén jelen volt a Ruto-ünnepségen, és egy további ebédet is rendezett vele.

A Kongresszusi Fekete Bizottság külön ünnepségen ünnepelte Rutot, és tiszteletbeli taggá avatta. Most, a frakció tíz tagja bojkottálta Netanjahu úr beszédét.

Netanjahu ICC-vádjai nem hasonlítanak Rutoéhoz. Teljesen egyértelmű, hogy a bűncselekmények, amelyekkel Rutot megvádolták, valóban megtörténtek. Az ICC ügyészének fő vádja az izraeli vezetők ellen ma a gázaiak célzott éheztetése. Ezt a vádat azonban széleskörű bizonyítékok ássák alá, többek között az Food Security Phase Classification szervezet által. Megállapították, hogy Gázában nincs sem szándékos, sem egyéb éhínség.

Ruto ügyében az ICC joghatósága vitathatatlan volt, mivel Kenya tagállam.

Izrael nem az.

Továbbá, az állítólagos szakértők, akikre az ICC ügyésze támaszkodott Netanjahu és Joav Gallant védelmi miniszter megvádolásakor, régóta Izrael-ellenes aktivisták.

A washingtoni erőszakos tömeg, amely Netanjahu beszéde ellen tiltakozott, sehol sem volt, amikor a Biden-kormányzat köszöntőt mondott Rutonak, és Kenyát az Izraellel közös, áhított hivatalos „jelentős nem NATO-szövetséges” minősítéssel tüntette ki. A szerdai tömeg rendőröket vert, amerikai zászlókat égetett és gyalázott meg, valamint közvagyont rongált, miközben kijelölt terrorista csoportok, köztük a Hamász transzparenseit lobogtatták.

Harris asszony joggal ítélte el ezeket a „megvetendő cselekedeteket”, amelyek nyilvánvaló bűncselekményeket tartalmaztak. De vajon a Biden-kormányzat a törvény teljes súlyát a tettesek nyakába fogja-e varrni? Az biztos, hogy tudja, hogyan kell lecsapni a tüntetőkre, ha akar. A hónap elején kemény szankciókat szabott ki a Tzav 9 és alapítója, Reut Ben Haim, egy nyolcgyermekes izraeli anya ellen. A Tzav 9 blokkolta a forgalmat Izraelben, hogy tiltakozzon a Gázába irányuló segélyszállítmányok ellen, amelyek nagy része a Hamász kezébe kerül.

Ez a taktika gyakori a tiltakozó mozgalmaknál, beleértve az amerikai székhelyű Izrael-ellenes csoportokat is, amelyek az elmúlt hónapokban több nagy repülőtér megközelítését is megakadályozták. A kormányzat nemhogy nem tett lépéseket ezek ellen a törvénytelen akciók ellen, de most úgy tűnik, még azt is hajlandó megengedni, hogy a Hamász-párti tömegek tomboljanak az amerikai fővárosban.

Meghallották-e az amerikaiak Netanjahu üzenetét?

A Capitolium épülete előtt a Hamász-párti tömeg és a miniszterelnök beszéde közötti kontraszt jól szemléltette az Izraelről szóló vita tétjét.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.