Fegyvereket foglalt le az amerikai haditengerészet az Arab-tengeren

A feltehetően Jemenbe szánt szállítmányt a Monterey amerikai rakétacirkáló fedezte fel ellenőrzéskor az Arab-tenger északi részén végrehajtott műveletben.


A lefoglalt fegyverek között kínai gyártmányú gépkarabélyok, nehézfegyverek és rakétagránát-vetők voltak. A haditengerészet nem jelölte meg, hogy honnan származhatnak. A fegyverek választéka azonban hasonlatos az Egyesült Államok és a szövetséges erők által a térségben feltartóztatott más szállítmányokéhoz, amelyekről később kiderült, hogy Jemenbe tartanak, ahol az Irán által támogatott húszi lázadók harcolnak a szaúdiak vezette katonai koalícióval az ország ellenőrzéséért.

Jemenben sok olyan kézifegyver van, amelyet a konfliktus évei alatt csempésztek be a rosszul ellenőrzött kikötőkbe.

Közben ismét fellángoltak a harcok Márib tartományban, több tucatnyian meghaltak.

Legalább 44 halálos áldozata van a jemeni kormányerők és a húszi lázadók között az ország északi részén lévő Marib tartományban szombaton fellángolt harcoknak – közölte a nemzetközileg elismert jemeni kormány egyik tisztségviselője a sajtóval.

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő azt mondta, a húszik több irányból támadtak a stratégiai fontosságú tartomány nyugati részén állomásozó kormányerőkre.

Az összecsapásokban a kormány oldalán több törzsi milícia vett részt, a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció pedig légicsapást mért a húszik támaszpontjaira.

A tartományból áprilisban is súlyos összecsapásokat jelentettek, melyekben közel százan vesztették életüket.

Márib eleste súlyos veszteség lenne a jemeni kormány és az őt támogató Szaúd-Arábia számára. A húszik egy rövid szünettel február óta próbálják elfoglalni Márib olajban gazdag térségét.

Az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű koalíció támogat. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti lábát az Arab-félszigeten a síita fegyveresek térnyerésének következtében.

Iránt segítheti jemeni kivonulásával az Egyesült Államok

Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója bejelentette, hogy az USA kiszáll a jemeni polgárháborúból.