Mindenki aranyérmet vár a Maccabi Európa Játékok magyar vízilabda csapatától. Vezetőedzőjük, 1976 olimpiai bajnoka szerint játékosai kiemelkedőek, de ha többen vállalnák fel identitásukat, bivalyerős csapatunk lehetne. Interjú Kenéz Györggyel sportról, morálról, zsidóságról.
Mit jelent egy olimpiai aranyérmesnek a magyar vízilabda válogatott edzőjének lenni a Maccabi Európa Játékokon?
Talán mondhatom nagyképűség nélkül, mára már szinte rutinfeladatot. Kedves elődöm, Kovács Imre halála után kértek fel erre az önkéntesként végzendő feladatra, és örömmel vállaltam el. Ez már a negyedik verseny, amire felkészítem a csapatot. Nagyon jó közösségbe kerültem, remek a társaság, jó a vezetés, összhangban tudunk dolgozni azon, hogy egyre jobbak legyünk. Jusztin Ádám a Maccabi VAC elnökeként és Mester Tamás szakági vezetőként nagyon sokat tesz a fejlődésért. Én voltam már edző sok csapatnál, saját vízilabdás iskolát vezetek, szóval elhiheti, van rutinom a szakmában. Az az igazság, hogy sajnos nem mindenhol ilyen jó a hangulat. Mi egy családot alkotunk itt.
Talán mert ez egy amatőr csapat?
A játékosaink nem profik, vagyis nem a sportból élnek. Ezzel együtt kemény edzéseken vesznek részt, rendszeresen vannak közös együttléteink nagyobb versenyek előtt. Pár hete értük el ennek a csapatnak az eddigi legnagyobb eredményét azzal, hogy Mexikóból hazahoztuk a Maccabi Pánamerikai Játékok aranyérmét. Mindenki tudja, hogy a Maccabi elsősorban nem az eredményekről szól, de én ebben is ragaszkodom a profi múltamhoz: maximalista vagyok, ha lehet, mindig győzni akarok, de persze itt senki nem beszélhet profi elvárásokról. A csapatról azt kell mondanom, hogy természetesen nem lehet összevetni a magyar nemzeti válogatottal. Ezzel együtt érdemes lehet tudni, hogy a legutóbbi dél-koreai vízilabda világbajnokságon is akadt egy játékos a csapatban, akivel voltak puhatolózások abban a tekintetben, hogy esetleg szerepelhetne most a Maccabi játékokon köztünk.
És ő miért nincs itt?
Úgy gondolom, hogy pusztán a profik életére jellemző szabadidő hiány miatt. A versenysportolóknak egyszerűen alig-alig van szabadideje. Ilyen logisztikai dolgok miatt voltunk és vagyunk kénytelenek minőségi játékosokat nélkülözni.
Különben a Maccabis múltja alatt volt olyan, hogy valaki nem merte volna felvállalni a származását?
Nem, soha.
A vízilabda történetének 100 éve alatt ez a sport tele volt zsidó tehetségekkel. Mindegy, hogy felvállalták vagy sem. Ez a kérdés elsősorban a társadalmi körülményeken múlott.
Szerencsére az utóbbi években egyre többen merik felvállalni az identitásukat. A mi sportágunk, akárcsak a vívás is, sok tehetséges zsidó embertársunk terepe volt. És meg kell mondanom, ez a helyzet természetesnek tűnt általában, tehát – a háborús periódustól eltekintve – nem is volt kérdés. Engem ez a közeg itt a Maccabiban befogadott, bizalmával tisztelt meg.
Habár a családomban apai ágon csörgedezik zsidó vér az ereimben, sosem foglalkoztam ezzel különösebben. Engem az araboknál arabnak, az olaszoknál olasznak hittek, mert az értékítéletem ugyanaz mindenhol: én a munkában hiszek.
Kik is várnak a csapatra? Milyen esélyekkel készülnek?
Fel sem merül bennünk, hogy ezt a tornát rajtunk kívül más is megnyerhetné. Az utóbbi hat év legerősebb gárdája jött most össze. Szakmai szemmel én ezt a mostani játékokat egy felkészülési állomásnak tekintem a következő Maccabiára, vagyis az Izraelben esedékes Maccabi Világjátékokra. Játszunk a németekkel elsőként, majd az amerikaiakkal. Végezetül az izraeliekkel, akikkel szemben egyszer már alulmaradtunk egy fontos döntőben.
Kedden, a zárónapon várunk mindenkit szeretettel a Hajós Alfréd uszodába, ahol az előzetes információk és a megérzéseim szerint a közönség délután 3-kor találkozhat majd velünk a döntőben.
Ha már az esélyekről kérdezett, úgy vélem, hogy a másik csapatunk, a fiatalok is jó eséllyel aranyérem-várományosok.
A csapata felkészítésénél Ön ad valamiféle plusz zsidósággal/hittel kapcsolatos motivációt?
Nálunk mindenki tudja, hogy hova tartozik. Ez egy család, amelyet a közös értékek tartanak össze. Nem viszünk túlzásba semmit. Aki nálunk edz, annál kiemelten fontos, hogy milyen az emberi karaktere, munkamorálja. Hiába jó játékos valaki, ha nem képes a Maccabi szellemiségébe beilleszkedni, akkor nálunk nincs helye. Nem lenne hiteles, ha én cionista szónoklatokkal traktálnám a csapatot. A tapasztalataimnak és az edzői, játékvezetői szemléletmódomnak talán nagyobb hasznát veszik.
Nehéz egy ilyen csapatot összeválogatni? Ebben az országban a póló az egyik legnépszerűbb sport, általában jó teljesítményekkel. Zsidó amatőr sportolók közül önnek könnyen megy a merítés?
20-30 évvel ezelőtt szerintem vagy félszáz ember jelentkezett volna egy ilyen mexikói tornára. Máma ez nem teljesen van így. Azért nálunk most az a szerencse, hogy van egy junior csapat és egy felnőtt, ezzel természetes utánpótlást hoztunk létre. Van átjárás a két csapat között.
A válogatás és a meghívás nyilvánvalóan könnyebb lenne, ha mindenki, aki ráérne, felvállalná a gyökereit. Azokból a zsidó származású sportolókból, akik közül most a profi magyar bajnokságban többen is játszanak, bivalyerős csapatunk lehetne.
De azért így sincs okunk semmilyen panaszra.
Maga 1976-ban nyert olimpiát Montrealban. Pontosan tudja, mit jelent ez a műfaj a sportrajongó magyaroknak. Mit szól ahhoz, hogy vannak olyanok is, akik protestáltak, sőt, rasszistának, kirekesztőnek nevezték a Maccabi Európa Játékokat? Ön szerint is provokál egy ilyen esemény?
Ez egy jó kérdés. Először is minden közösségnek adott, hogy rendezzen valami nagyszabású eseményt, ha éppen akar. A zsidóság bizonyos okok miatt ezt fontosnak tartja. Én megértem őket, de az ideológiai elmélyültséget ne tőlem várja senki. Én szakember vagyok,
sok edzőm, tanárom volt zsidó, rengeteget köszönhetek nekik. Amikor elvállaltam a Maccabis felkérést, megfogalmazódott bennem, hogy a sok-sok remek ember miatt kötelességem visszaadni valamit a közösségnek.
Tehát olyan megjegyzésekkel, hogy provokáció vagy rasszizmus, nem foglalkozom, én a sportolóim felkészítésére koncentrálok.
Említette, hogy családilag is van köze a zsidósághoz. Erről mi az, mit most elmondana nekünk?
Apám családját is üldözték. De mi erről otthon soha nem beszéltünk. Kőbányán született, 1933-ban, szóval bujkálniuk kellett a háború alatt. Nagyon homályos nekem az ő története. Az biztos, hogy mivel ő is sportolt, úszott és pólózott, fél életét az uszodában töltötte. Olyan nagyságok haverjai volt, mint Gyarmati Dezső vagy Kárpáti György. Ezeknek az embereknek nem sokat számított a zsidó kötődése, szinte maximálisan asszimilálódtak. De azért olyan emberi és egyetemes értékeken osztozkodtak, ami azért igen csak köthető a zsidó kultúrához. Állandóan ment egymás zrikálása, humorbombáik között nem ritkán zsidó viccekkel fárasztották egymást. Ezekben már én is részt vehettem. Antiszemitizmusra nem emlékszem azokból az időkből. Nagyon sokat lehetett ebben a társaságban tanulni. Olyan dolgokat, amelyeket pedagógusként én is igyekszem továbbadni:
Rafinériát, céltudatosságot, összetartást, és a gyermekek taníttatásának fontosságát.
Az összefogás olyan szinten megvalósult, hogy a bizalom alapján még a rosszban is egységesség mutatkozott közöttük. Ezt nagyon inspirálónak gondoltam mindig is. Nem tudom, hogy ez vajon a vallásból ered-e, de bámultra méltó jelenség.
A magyar Maccabi-delegációban kétszer annyian vannak, mint korábban bármikor. Rengetegen olyanok, akiknek ez az első ilyen élménye. Mit üzenne nekik?
Érezzék jól magukat, próbálják kihozni a legjobb teljesítményt magukból! Annak, aki sportol és számít neki a zsidó identitása, ez egy remek lehetőség. Még akkor is, hogy most a budapesti talán nem a legideálisabb első Maccabis élmény egy magyar résztvevőnek. Mielőtt még ön is felvetné, most nem kívánok kitérni a szervezési kérdésekre. Egyszerűen arról van szó, hogy amíg egy külföldi helyszínen a sport az elsődleges, addig egy hazai rendezvényen számtalan figyelemelterelő tényező van. Egy telefon, hogy valaki rosszul van vagy magányos, egy munkahelyi kihívás, amit azonnal kellene megoldani, a jól ismert törzshelyek és vonzó közönségeik… Szóval
egy ilyen Maccabi versenyt át kell élni külföldön is. Arra biztatnék minden résztvevőt, hogy már most nézzen utána, és ha lehet, akkor tervezzen be magának egy külföldi megmérettetést is.