A holokauszt óta először pészahoznak a varsói gettó helyén

Újra széderesttel ünnepelnek pénteken azon a helyen, ahol több ezren pusztultak el 1943 tavaszán a zsidóság egyik legszentebb szabadságharcában.

Több száz külföldi vendég részvételével kezdődnek a pészahi ünnepnapok Lengyelország fővárosának egyik legszomorúbb történelmi helyszínén, az egykori zsidó gettó területén – jelentette a hamodia.com portál.

A nácik Európájában létesített több ezer gettó közül ez volt a legnagyobb, és az egyetlen, amelyben a foglyok több hetes ellenállást tanúsítva fegyveres felkeléssel próbáltak élni elnyomóikkal szemben. Varsóban a lakosság 33%-a volt zsidó, többségüket haláltáborokba deportálták 1941 és 1945 között.

Az éppen 76 évvel ezelőtt, április 19-én kezdődött felkelésben 13 ezer zsidó vesztette életét, miután minden emberi számítást felülmúló hősiességgel egészen május 16-ig küzdöttek a többszörös túlerővel szemben. Most a lengyelországi Chabad közösség szervezésében egészen különleges eseménnyel emlékeznek.

Everyday Life in the Warsaw Ghetto / גטו ורשה [in color]

The Warsaw Ghetto (German: Ghetto Warschau; Polish: getto warszawskie) was the largest of all the Jewish ghettos in Nazi-occupied Europe during World War II….

Az életet és a szabadságot ünnepeljük ezen a szimbólikus napon, nem elfeledkezve hőseinkről, hirdetve az igazak és a bátrak helytállását

— fogalmazott lapunknak telefonon a közösség vezetője, Shalom Stambler rabbi, aki biztonsági okokra hivatkozva nem akarta pontosítani, hogy a több száz izraeli és amerikai vendéggel milyen helyszíneken is ünnepelnek majd.

Annyit azonban elárult, hogy a nagy terjedelmű, porig rombolt gettó területén – amelyet ma parkok és szocreál lakóházak mellett új építésű irodaházak váltottak fel – egy szállodában lesz a közös széder. A meghívottak közül ott lesznek Wladyslaw Szpilman rokonai is. A világhírű zeneszerző-zongorista történetét Roman Polanski A zongorista című filmjén keresztül ismerhette meg a világ.

Két utca találkozása a szétrombolt gettóban. Fotó: Witness to History

Varsó volt a nagyanyám és családjának otthona a háború előtt. Nagyon mély jelentőségét érezzük annak, hogy most együtt tudunk lenni pészah ünnepén, szabad zsidóként azon a helyen, ahol 76 évvel ezelőtt rokonaink sokasága pusztult el

— idézi Sharon Ben-Shemet, egy másik külföldi vendéget az Arutz Sheva. A második generációs holokauszt-túlélő nagynénjéről, a szintén muzsikus tehetség, a gyermekként elpusztult Josima Feldschuh-ról mesélt újságíróknak:

1943 április 21-én, nem sokkal a 14. születésnapja előtt halt meg. Az utolsó családi vacsorája az egy estével korábbi széder este volt.

A varsói gettófelkelés tragikus sorsú szabadságharcosaira 2023-tól egy saját múzeum is emlékeztetni fog. Az építés már elkezdődött, az intézmény igazgatója, Albert Stankowski is részese lesz a holnapi ünnepségnek. Stankowski a múzeum munkásságát és misszióját azonosnak érzi a Chabad rendezvényével:

Emlékeztetni akarunk mi is háború előtti virágzó zsidó életre, ugyanakkor hirdetni szeretnénk majd az újjáéledő zsidó közösségek aktivitását is. Ez a mostani pészahi ünneplési is részese ennek a folyamatnak. 

— mondta az intézmény vezetője.

http://zsido.com/fejezetek/zsido-unnepek-peszach-3/