Nyilvánosságra kerültek Ben-Gurion 70 évvel ezelőtti figyelmeztetései, amelyek rendkívüli betekintést nyújtanak a Gázát övező korabeli izraeli stratégiai gondolkodásba.
A szuezi válság 70. évfordulóján közzétett izraeli levéltári dokumentumok tanúsága szerint az ország első miniszterelnöke már akkor arra figyelmeztetett, hogy Gáza terrorizmust, nemzetközi elszigetelődést és fegyverembargót hozhat Izraelre. Azt is előrevetítette, hogy a következő háborúban Tel-Avivot és Haifát is bombázni fogják.
Izrael, Gáza és a szuezi-válság
Hetven évvel azután, hogy Izrael az 1956-os szuezi válság idején elfoglalta Egyiptomtól a Sínai-félszigetet és a Gázai övezetet, újonnan nyilvánosságra hozott izraeli katonai dokumentumok tárják fel, milyen súlyos veszélyekre figyelmeztetett az akkori miniszterelnök, David Ben-Gurion. Az ország első kormányfője már akkor óva intett Gáza megtartásától, a nemzetközi elszigetelődés erkölcsi és stratégiai következményeitől, valamint attól, hogy a következő háborúban Izraelnek az addigiaknál jóval súlyosabb veszteségekkel kell majd számolnia.
Az izraeli hadsereg levéltára vasárnap tette közzé az anyagokat a Sínai-hadjáratnak, Izraelben Kádes-műveletként ismert hadműveletnek szentelt új digitális gyűjtemény részeként. A kollekció eredeti dokumentumokat, térképeket, több mint 4500 fényképet, valamint 149 olyan parancsnok életrajzi adatait tartalmazza, akik az 1948-as függetlenségi háborúban kezdték katonai pályafutásukat, majd az izraeli hadsereg korai vezetői közé emelkedtek.
Mint ismert, 1955-ben Egyiptom korlátozta az izraeli hajózást a Tirán-szoroson keresztül, gyakorlatilag elzárva Izrael előtt a Vörös-tengerre vezető déli tengeri útvonalat. 1956. július 26-án aztán Nasszer államosította a Szuezi-csatorna Társaságot, miután az Egyesült Államok visszavonta az asszuáni gát építésének finanszírozására tett ígéretét. A csatornában jelentős érdekeltségekkel rendelkező Nagy-Britannia és Franciaország ezt követően katonai beavatkozást kezdett előkészíteni Egyiptom ellen, és Nasszer hatalomból való eltávolítását tűzte ki célul.
Izrael 1956. október 29-én indította el a Kádes-hadműveletet. Néhány napon belül az izraeli hadsereg elfoglalta a Sínai-félsziget nagy részét és a Gázai övezetet, miközben brit és francia csapatok is támadást indítottak Egyiptom ellen, hogy átvegyék az ellenőrzést a Szuezi-csatorna felett. A jelentős nemzetközi nyomás, különösen az Egyesült Államok fellépése végül a hadművelet leállítására kényszerítette a támadókat. Izrael néhány hónapon belül kivonult az elfoglalt területekről, a Sínai-félsziget és Gáza pedig ismét egyiptomi ellenőrzés alá került.
„Nem csupán menekültekről van szó”
Néhány hónappal a hadjárat után Ben-Gurion az izraeli hadsereg magas rangú parancsnokai előtt beszélt arról, milyen tanulságokat kellene, illetve nem kellene levonniuk a győzelemből. Bírálta az ENSZ nyomásgyakorlását, amely visszavonulásra kényszerítette Izraelt, és ismét elővette azt a dilemmát, amely már a harcok előtt is foglalkoztatta: mit kezdjen az ország Gázával?
„A Gázai övezet kínos célpont. El kell foglalnunk, mert az utunkban áll. Ha hinnék a csodákban, azt kívánnám, bárcsak elnyelné a tenger”
– mondta Ben-Gurion.
A miniszterelnök szerint Gáza egyszerre jelentett közvetlen katonai fenyegetést és jóval összetettebb politikai problémát. Mint mondta, az övezet izraeli elfoglalása előtt az ott állomásozó egyiptomi erők egy meglepetésszerű támadás esetén gyorsan az ország belső területei felé nyomulhattak volna.
Gáza lakossága azonban egészen más természetű kihívást jelentett. Ben-Gurion rámutatott, hogy a keskeny tengerparti területen mintegy 300 ezer arab élt, köztük hozzávetőleg 180-190 ezer menekült. Közülük sokan olyan palesztinok voltak, akiknek otthona, földje és falva még 1948 előtt azon a területen feküdt, amely később Izrael része lett. Többek között Ramla, Rehovot és Dél-Izrael térségéből származtak, ahol időközben zsidó lakosok telepedtek le.
Ben-Gurion szerint az 1956-os hadjáratot követő rövid izraeli fennhatóság idején a hatóságok ugyan képesnek tűntek a rend fenntartására, de már akkor tudtak egy, az övezetben működő egyiptomi földalatti hálózatról, annak ellenére, hogy hivatalos egyiptomi katonai vagy rendőri erők nem tartózkodtak ott.
A parancsnokokat arra is figyelmeztette, hogy értsék meg, miként tekintenek Gáza lakói Izraelre. Nem egyszerűen egy elvont, ellenséges tömegről van szó – mondta –, hanem olyan emberekről, akik úgy érzik, elvették a földjüket és az otthonaikat, amelyeket most olyanok birtokolnak, akiket idegeneknek tartanak. Az izraeli miniszterelnök szerint Izrael ráadásul nem egyedül állna szemben Gáza lakosságával. Az arab világ is mögöttük állna, miközben az ENSZ és a nemzetközi közösség jelentős része törvénytelennek tekintené az övezet további izraeli megszállását.
Ben-Gurion szerint a következmények nem csupán diplomáciai vagy katonai természetűek lennének, hanem erkölcsi szempontból is súlyosak. Ha Izrael a tartós ellenállás és a nemzetközi elítélés ellenére is Gázában maradna, az ebből fakadó károk végül az ország belső stabilitását is alááshatnák.
„Az állam ezt nem tudná elviselni”
– figyelmeztetett.
A veszélyt nem feltétlenül a katonai megsemmisülésben látta, hanem a morális leépülésben. Izrael fennmaradása szerinte részben attól függött, hogy meg tudja-e őrizni azt, amit az ország létezéshez való erkölcsi jogának nevezett, mind saját polgárai, mind a nemzetközi közösség szemében. Ha ez a jog megkérdőjeleződik, érvelt, maga Izrael sem maradhat biztonságban.
Gáza jövője és az izraeli stratégiai gondolkodás
Gáza jövője már 1956-ban is az izraeli stratégiai gondolkodás egyik központi kérdése volt. Ben-Gurion szerint az övezet szinte bármilyen igazgatási megoldás mellett problémát jelentene, akár Izrael, akár az ENSZ, akár a kettő valamilyen kombinációja irányítaná. Az egyiptomi fennhatóságot tartotta a legrosszabb lehetőségnek, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a tartós izraeli ellenőrzés szintén elviselhetetlenné válhat.
Ha Izrael nemzetközi páriává válva is Gázában maradna, elkerülhetetlenül terrorizmussal kellene szembenéznie, és kénytelen lenne fellépni ellene
– figyelmeztetett. Megítélése szerint egy ilyen konfliktus hosszú távon nagyobb károkat okozhatna az országnak, mint amilyeneket a palesztin erőszak korábbi hullámai okoztak.
Ben-Gurion az izraeli tisztek előtt arról is beszélt, hogy megérti a Gáza közelében fekvő izraeli települések, köztük Nahal Oz és Nirim lakóinak haragját. Az ott élőknek ugyanis rendszeresen kellett szembenézniük a Gázából és más szomszédos területekről átszivárgó fegyveres palesztin terrorcsoportok beszivárgásaival, lopásaival és támadásaival. A miniszterelnök ugyanakkor úgy vélte, hogy az ország stratégiáját nem lehet kizárólag a határ mentén élők szenvedései alapján meghatározni.
Éppen ezért ellenezte kezdettől fogva Gáza annektálását. Izraelnek nem volt szüksége további 300 ezer arab lakos befogadására, különösen egy olyan népességére, amely mélyen ellenségesen viszonyult az izraeli fennhatósághoz. Azt sem tartotta elfogadhatónak, hogy Izrael korlátlan időre magára vállalja a gázai menekültek ellátását arra az esetre, ha a nemzetközi segélyszervezetek kivonulnának, és a továbbiakban az izraeli államtól várnák a finanszírozást.
Az elszigetelődés veszélye túlmutatott a diplomáciai következményeken. Ben-Gurion attól tartott, hogy egy nemzetközileg kiközösített ország a következő nagy háború idején akár a szükséges fegyverek beszerzésére is képtelenné válhat. Egy évtizeddel később, 1967-ben Izrael ismét háborúba lépett arab szomszédaival, és újra elfoglalta Gázát.
Ha az arab államok végül úgy ítélnék meg, hogy elegendő erejük van Izrael megsemmisítéséhez, a döntő kérdés az lenne, hogy Izrael továbbra is hozzájut-e a szükséges fegyverekhez – mondta. Az ország akár a jobb repülőgépekkel, bombázókkal és harckocsikkal felszerelt ellenségeivel szemben is győzelmet arathatna, de az ezért fizetendő ár egy kis lélekszámú ország számára elviselhetetlenné válhatna.
Ez az aggodalom határozta meg az izraeli hadsereg vezetőinek címzett átfogó figyelmeztetését is. A Kádes-hadművelet katonai sikert hozott, Ben-Gurion azonban óva intett attól, hogy a parancsnokok azt feltételezzék: a viszonylag kedvező körülmények a jövőben is megismétlődnek. Mint mondta, a hadjáratot tudatosan úgy tervezték meg, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsák az izraeli veszteségeket.
„A következő háború nem ilyen lesz. Tel-Avivot bombázni fogják, Haifát bombázni fogják, és emberek halnak majd meg. Nem katonák. Nők és gyerekek.”
- 06:13
2024. október 29. - 14:30
2026. május 3. - 18:002024. október 23.
