Meredek zuhanásnak indultak az amerikai határidős részvények árai, miután a demokraták döntő győzelmet arattak a félidős választásokon, és mindkét kongresszusi kamara irányítását átveszik.
Az S&P 500 határidős árai 1,3%-kal, a Nasdaq-100 határidős árai pedig 2,2%-kal estek. A Dow Jones Industrial Average-hez kötött határidős árak 0,8%-kal csökkentek − számol be a Fox News.
A tőzsde azután reagált így, hogy a keddi félidős választásokon a demokraták visszaszerezték a szenátusi többséget és a képviselőház feletti ellenőrzést is. Az eredmény egyértelmű elutasítása a választók részéről a washingtoni republikánus kormányzásnak, és alapjaiban lehet hatással Donald Trump elnökségének utolsó két évére.
Beárazzák a totális demokrata győzelmet
Az eredmények tovább növelték a bizonytalanságot a Wall Streeten, mivel a befektetők azt mérlegelték, hogy a washingtoni erőviszonyok változása milyen hatással lehet az adókra, a kormányzati kiadásokra, a mesterséges intelligenciára, a nagy technológiai vállalatokra, a védelmi szektorra, az egészségügyre, a banki szektorra és a kriptovaluták szabályozására.
„Úgy tűnik, a piacok beárazzák annak a lehetőségét, hogy a demokraták a vártnál erősebb eredményt érnek el, ami csökkentheti a további fiskális ösztönzőkre vonatkozó várakozásokat”
– nyilatkozta a Reutersnek Charu Chanana, a szingapúri Saxo befektetési főstratégája.
Történelmileg nézve a kongresszusi többség változásai nem okoztak zuhanást a részvénypiacon. A Ned Davis Research adatai szerint az S&P 500 index 1930 óta nyolc félidős ciklusból ötben emelkedett az év végéig, amikor az elnök pártja elvesztette a képviselőházat.
„Az árfolyammozgások összhangban állnak a mesterséges intelligencia szigorúbb szabályozásával kapcsolatos aggodalmakkal.
Ez tükröződik a Nasdaq gyengébb teljesítményében, valamint az amerikai gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmekben, amennyiben a mesterséges intelligenciát szigorúbban szabályoznák” – mondta Moh Siong Sim, az OCBC devizastratégája, aki azonban arra is rámutatott, hogy „még a demokraták győzelme esetén is továbbra is nehéz lesz szövetségi szinten törvényeket elfogadni, mivel Trumpnak vétójoga van.
Gyengült a dollár, más piacok is csökkenőben
A választási eredmények beérkezésével a jóslási piacok egyre inkább arra utaltak, hogy mindkét ház a demokraták kezében marad, miközben a félidős választásokra több mint 1,48 milliárd dollárt tettek fel a Fox News szerint.
Chanana szerint a befektetőket aggaszthatja, hogy a kongresszus demokraták általi ellenőrzése szigorúbb szabályozási ellenőrzést vonhat maga után a mesterséges intelligencia és a nagy technológiai vállalatok tekintetében, különösen mivel a befektetők megkérdőjelezik a magas értékeléseket és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kiadások emelkedését.
„Azonban az alacsonyabb kincstári hozamok végül némi enyhülést hozhatnak, így a kezdeti eladási hullám nem feltétlenül tartós” – vélekedett.
A 10 éves lejáratú államkötvények hozama 6 bázisponttal 4,906%-ra csökkent. Gyengült az amerikai dollár is. Az euró, a kanadai dollár, a brit font és a mexikói peso egyaránt erősödött a dollárhoz képest, míg a dollárindex 0,32%-kal esett vissza. Azok a gazdaságok jártak tehát jól, amelyeket különösen sújtanak Trump kereskedelmi háborúi.
A tengerentúli piacok is csökkenést mutattak. A japán Nikkei 3%-kal, a dél-koreai KOSPI 1,6%-kal esett vissza, a Japánon kívüli ázsiai-csendes-óceáni részvények széles körű indexe pedig 0,5%-kal gyengült.
Képünk illusztráció. Fotó: CHARLY TRIBALLEAU / AFP




