A NASA főigazgatója új információkat árult el az űrügynökség X-repülőgép programjáról.
Egy, az SR-71 Blackbirdre emlékeztető azonosítatlan repülőgép tűnt fel Jared Isaacman egyik prezentációján az All-In Summit rendezvényen. Amikor megkérdezték tőle, hogy valóban egy SR-71-es látható-e a képen, a NASA vezetője rejtélyesen így válaszolt: „Biztos, hogy az egy Blackbird?”
Mi derült ki a NASA titokzatos repülőgépéről?
Jared Isaacman, a NASA főigazgatója érdekes betekintést engedett abba, milyen irányba fejlődhet az amerikai űrügynökség repülési kutatási programja. Néhány nappal ezelőtt, az All-In Summiton „A NASA és az amerikai űrkutatás új korszaka” címmel tartott előadásában bemutatott egy „X-repülőgép programunk újjáépítése” feliratú diát, amelyen egy sötét színű repülőgép emelkedett ki a felhők közül. Bár az ábra jelentős részben eltakarta a gép kialakítását, szemből nézve a rejtélyes repülőgép formája egyértelműen az ikonikus SR-71 Blackbirdre emlékeztetett.
Előadását követően Isaacman csatlakozott az All-In Podcast műsorvezetőihez egy beszélgetésre, amelyben az Artemis-programról, a Kínával és Oroszországgal folytatott új űrversenyről, valamint az előadásában érintett témák többségéről is szó esett. Amikor az egyik kérdező felhozta a bemutatott, SR-71 Blackbirdre emlékeztető fotót, Isaacman sokatmondóan csak annyit kérdezett vissza:
„Biztos benne, hogy az egy Blackbird volt?”
A riporter visszakérdezésére a NASA vezetője nem nevezte meg konkrétan a típust, csupán annyit rögzített: az űrügynökség ismét visszatér a nagy magasságban és nagy sebességgel történő repüléshez. Mint ismert, a NASA korábban kutatási platformként használta a Blackbirdöket a mai Armstrong Flight Research Centerben, az Edwards légitámaszponton. Az SR-71-eseket nagy sebességű aerodinamikai, hajtómű-, anyagtudományi és műszertechnikai kutatásokhoz, valamint a hangrobbanás vizsgálatához is alkalmazták. A NASA utolsó SR-71-es repülésére 1999 októberében került sor.
Mik azok az X-repülőgépek?
Az X-repülőgépek az Egyesült Államok kísérleti repülőgépei, amelyeket új aerodinamikai megoldások, hajtóművek és katonai technológiák tesztelésére fejlesztenek. Ezek a gépek nem sorozatgyártásra készülnek, hanem technológiai demonstrátorok, amelyekkel a jövő harci repülőgépeit tesztelik. Az X-repülőgép program történetében olyan áttörések szerepelnek, mint a hangsebesség átlépése vagy a lopakodó technológiák kifejlesztése.
Amint arról a Neokohn is beszámolt, tavaly a Lockheed Martin Skunk Works a NASA-val együttműködve sikeresen végrehajtotta az X-59, egy forradalmian új, csendes szuperszonikus repülőgép első repülését, amelyet a gyorsabb kereskedelmi légi közlekedés megteremtésére terveztek. Az X-59 célja, hogy leküzdje a szuperszonikus kereskedelmi repülések egyik fő akadályát, amely jelenleg a zajszennyezéssel kapcsolatos aggályok miatt korlátozza ezeknek a gépeknek a használatát polgári légi közlekedésben. Az X-59 sikeres fejlesztése és repülési tesztelése utat nyithat az új, elfogadható zajküszöbérték alatt működő szuperszonikus kereskedelmi repülésekhez használt gépekhez.
A szuperszonikus repülőgépek kétszer olyan gyorsan lesznek képesek szállítani az utasokat és a rakományt, mint a mai repülőgépek.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt írta, és automatikus időzítéssel jelent meg.






