Az ENSZ jelentései szerint a Gázai övezetben egyes esetekben a családtagjaik élelemért házasítanak ki lányokat, illetve sokszor arra kényszerítik a nőket, hogy feleségül menjenek azokhoz, akik megerőszakolták őket.
Az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapja (UNFPA) szerint 2026 első negyedévében 123 százalékkal nőtt a korai és kényszerházasságok száma a Gázai övezetben, miközben a 18 és 59 év közötti nők szenvedték el a palesztin területen regisztrált, nemi alapú erőszak (GBV) eseteinek 68 százalékát.
Mi folyik Gázában?
A kutatók olyan nőkkel beszéltek, akik arról számoltak be, hogy fiatal lányokat megerőszakolóikhoz adtak feleségül, élelemért cseréltek el, vagy olyan gyámok hagyták őket magukra, akik a humanitárius válság közepette már nem akartak gondoskodni róluk.
„A nemi alapú erőszak második leggyakrabban jelentett formája a pszichológiai és érzelmi erőszak volt, ezt követte a fizikai erőszak, a szexuális erőszak, valamint a kényszer- és korai házasság”
– írták a kutatók. Bár a tényleges adatok meghatározásához szükséges adatgyűjtés továbbra is nehézségekbe ütközik, az UNFPA szerint az idei év második negyedévében 123 százalékkal nőtt a jelentett korai és kényszerházasságok száma az első negyedévhez képest.
A korai, illetve gyermekházasságok a 12 és 17 év közötti lányokat érintették.
Egy másik ENSZ-jelentés a Gázavárosban és Hán Júniszban található menekülttáborokban történt legmegrázóbb esetek közül emelt ki néhányat. A kutatók 230 nővel beszéltek, akik megosztották velük történeteiket. Egy, iskolából menedékhellyé alakított épületben élő menekült arról számolt be, hogy a megerőszakolás áldozatait gyakran arra kényszerítik, hogy feleségül menjenek erőszaktevőikhez, így próbálva elkerülni a szégyent és a botrányt.
„Amikor az iskolákban kiderül egy nemi erőszakos eset, másnap már esküvőket és ünnepségeket tartanak az iskolában”
– mondta. Egy másik nő felidézte, hogy egy férfi 14 éves lányát „két zsák lisztért” adta férjhez, hogy ő és a többi gyermeke enni tudjon.
Nemi erőszak és kényszerházasságok
Mások arról számoltak be, hogy sok család azért igyekszik korán férjhez adni lányait, hogy férjük megvédhesse őket a túlzsúfolt menekülttáborokban leselkedő erőszaktevő gázai férfiaktól. Az UNFPA korábban arról is beszámolt, hogy a háború miatt árván maradt lányok különösen kiszolgáltatottak a szexuális erőszaknak.
Más lányokat egyszerűen magukra hagynak a gyámjaik – mondta egy Gázaváros egyik táborában élő nő, aki elmondása szerint maga is részt vett két, egy 14 és egy 15 éves lány esküvőjén.
„A nagybátyjaik nagyon fiatalon férjhez adták őket. Tudja, miért? Mert az apjuk és az anyjuk mártírhalált halt, a nagybátyjaik pedig meg akartak szabadulni a felelősségtől és a költségektől”
– mondta a nő a kutatóknak.
A Gázai Nők Ügyeinek Központja, egy palesztin civil szervezet, amely együttműködik az UNFPA-val, valamint más támogató szervezetek dokumentálták olyan lányok megrázó eseteit, akiket férjhez adtak, majd bántalmazás áldozataivá váltak, sok esetben pedig teherbe is estek. A szervezetek szerint a korai tinédzserkorban lévő lányok körében sokkal gyakoribb a vetélés és az alacsony súllyal születő gyermekek világra hozatala, mint a felnőtt nők esetében.
Az özvegyek és az egyedülálló anyák szintén fokozottan ki vannak téve a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás veszélyének. Az UNFPA szerint a Gázai övezet háztartásainak csaknem 25 százalékát jelenleg nő vezeti, ami kétszerese a háború előtti aránynak.
„Egy özvegy sátrat keresett, mire egy [tábori] képviselő azt mondta neki: »Adok neked egy sátrat, elhelyezünk a táborunkban, és ma este eljöhetsz hozzám«”
– idézte fel egy Gázavárosban élő szemtanú, hogyan zsákmányolta ki egy gázai férfi az érintett özvegyet.
Kép: UNRWA: United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East





