Még a Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint is felülreprezentáltak a harcképes korú férfiak a halottak között.
A gázai egészségügyi minisztérium saját halálozási listájának demográfiai bontása szerint a fiatal férfiak aránya jóval magasabb volt a halottak között, mint amekkora a lakosságon belüli arányuk, miközben a nők és a kisgyermekek aránya alacsonyabb.
Mi derült ki a Hamász gázai adataiból?
Széles körben terjed a közösségi médiában a Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium által közzétett halálozási lista demográfiai elemzése. A közzétett adatok alapján a harcképes korú férfiak a lakosságon belüli arányukhoz képest jóval nagyobb arányban szerepelnek a gázai halottak között.

A grafikon a minisztérium által azonosított, 2023. október 7. és 2026. május 7. között elhunytak listáját veti össze az amerikai népszámlálási hivatal, a U.S. Census Bureau Gázára vonatkozó népességbecsléseivel, életkor és nem szerinti bontásban. A lista összesen 72 835 nevet tartalmaz. A kirajzolódó minta egyértelmű:
a felnőtt férfiak, különösen a 18 és 45 év közöttiek, valamint az idősebb tinédzser fiúk jóval nagyobb arányban szerepelnek a listán, mint ami a lakosságon belüli arányuk alapján várható lenne.
Ezzel szemben a nők és a kisgyermekek aránya alacsonyabb. A 15 és 45 év közötti férfiak az azonosított halálesetek mintegy 45,7 százalékát teszik ki, miközben a háború előtti becslések szerint a gázai lakosság körülbelül 24,7 százalékát adták. A 20 és 39 év közötti korosztályban hozzávetőleg 3,2-3,6 férfi halálára jutott egy női haláleset.
Az összesített adatok ugyanezt a tendenciát mutatják. A 72 835 név közül 36 067 felnőtt férfi, 11 733 felnőtt nő, 12 803 fiú és 8834 lány. További 2089 idős férfi és 1309 idős nő szerepel a listán. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjkorhatár alatti felnőtt férfiak az összes azonosított haláleset csaknem felét teszik ki, míg a gyermekek körülbelül 30 százalékot. Fontos megjegyezni azonban, hogy Gáza lakossága eleve nagyon fiatal:
a háború előtt a becslések szerint a lakosság mintegy 47 százaléka még nem töltötte be a 18. életévét.
Ennyit a gázai népirtás-vádakról
Az adatok ellentmondanak az Izraellel szembeni népirtási vádaknak, mivel egy népirtás esetén a nőknek, a kisgyermekeknek és az időseknek a lakosságon belüli arányuknak megfelelő vagy annál magasabb mértékben kellene szerepelniük a halottak között.
A grafikon ezzel szemben egy olyan háború képét rajzolja ki, amelyben a harcképes korú férfiak halnak meg a legnagyobb arányban.
Ez összhangban áll azokkal a háborús helyzetekkel, amikor egy hadsereg olyan fegyveres csoport ellen harcol, amely a civil lakosság között működik, és idősebb tinédzsereket is toboroz a sorai közé (a harcokban megölt kiskorúak haláláért egyébként is azok a fegyveres csoportok viselik a felelősséget, amelyek kiskorúakat is besoroznak).
A férfiak felülreprezentáltsága még erőteljesebb azok között a halálesetek között, amelyeket a 2025 októberi tűzszünet után rögzítettek.
Az adatok egy, a háború során rendszeresen hangoztatott állítást is megkérdőjeleznek. A gázai hatóságok korábban következetesen azt állították, hogy a halottak jelentős többségét nők és gyermekek teszik ki. 2023 novemberének közepén a minisztérium arról számolt be, hogy az áldozatok kétharmada nő vagy gyermek volt, ami a most napvilágot adatok alapján nem történhetett meg.
Izrael és a városi hadviselés
John Spencer, a West Point-i Modern War Institute városi hadviselés tanulmányok tanszékvezetője szerint az IDF több óvintézkedést tett a civil áldozatok megelőzésére, mint bármelyik hadsereg a történelem során – a nemzetközi jog által előírtakon túlmenően, és többet, mint amit az Egyesült Államok tett az iraki és afganisztáni háborúiban.
Spencer emlékeztetett, hogy a modern háborúkban a civilek sok esetben akár az áldozatok 80-90 százalékát (1:9 arány) teszik ki (bár ez mindenféle háborútípusra vonatkozik).
Még a 2016-2017-es moszuli csatában, az Egyesült Államok által vívott, a világ legerősebb légierejét bevető csatában is mintegy 10 000 civil halt meg, szemben a nagyjából 4000 ISIS-terroristával.
A szakértő korábban azt írta, hogy Gázában ez az arány nagyjából 1 harcos és 1,5-2 civil közötti lehet. Még ha a Hamász valószínűleg el is túlozza a civil áldozatok számát
Akkor is, ez a szám a modern városi hadviseléshez képest történelmileg rekordalacsony.







