A berlini rendőrök megdöbbenéssel reagáltak a Linke (Baloldal) választási győzelmére. Ennek oka a szélsőbaloldali párt rendőrséggel, az alkotmányvédelmi hivatallal és a klánbűnözés elleni fellépéssel kapcsolatos tervei.
A Linke választási győzelme után a főváros rendőrei sorra adják jelét frusztrációjuknak. A közösségi médiában komor, helyenként disztópikus képek jelennek meg – számol be a Welt. „Berlin elesett” – írta például egyikük a WhatsApp-on. Egy másik kép a berlini látképet mély feketében ábrázolja, mellette egy gyászszalaggal és a „RIP” felirattal.
Hétfő reggel óta a szakszervezetek postaládái szó szerint túlcsordulnak – mondta a lapnak az egyik rendőrségi szakszervezeti képviselő. A reakciók a „teljes katasztrófa” és az „új állást keresek” között mozognak. A benyomása egyértelmű: „Nem ismerek olyan tisztviselőt, aki elégedett lenne a választási eredménnyel.”
A pánikhangulat oka az, hogy a szélsőbaloldali, a muszlimoknak hangsúlyosan kampányoló párt komoly biztonságpolitikai fordulatot ígér, éppen abban a városban, ahol hetente dörrennek el lövések a nyilvános helyeken, és amelyet a szervezett bűnözés, főként a migráns bűnözői klánok fészkének tartanak.
Megdöbbent a berlini rendőrség a Linke dilettáns tervein
A Welt szerint problémás a Baloldal rendőrséghez való viszonya, amely az elvi szkepticizmus és a nyílt elutasítás között ingadozik, egészen odáig, hogy a rendőrségtől vonják meg a pénzügyi forrásokat. (Ez volt Amerikában a szélsőséges, woke mozgalmak, mint a Black Lives Matter egyik fő követelése is számos, bűnözés sújtotta amerikai nagyvárosban.)
A Linke választási programjában az áll: „Meg akarjuk állítani a rendőrség egyre kiterjedtebb és drága felfegyverzését, és át akarjuk csoportosítani az erőforrásokat.”
Ezenkívül a párt azt követeli, hogy a rendőri munkát „ahol csak lehetséges”, szociális munkával váltsák fel, vagy legalábbis egészítsék ki. A város alkotmányvédelmi hivatalát pedig a párt teljesen megszüntetné, holott titkosszolgálati munka nélkül például az iszlamista sejtek nem feltérképezhetőek.
Bírálatot váltott ki a párt szervezett bűnözéssel és az úgynevezett klánszerkezetekkel kapcsolatos hozzáállása is A párt listavezetője és lehetséges kormányzó polgármester, Elif Eralp már magát a „klánbűnözés” kifejezést is „problematikusnak” tartja. Pártja a vízipipabárokban végzett razziákat gyakran a „lehetséges diszkrimináció” szempontjából is vizsgálja.
Nehéz idők várnak a berlini zsidó közösségre
A Welt több berlini biztonsági szakemberrel folytatott beszélgetései azt mutatják: a Linke győzelme hatalmas sokkot okozott a köreikben. Egy tisztviselő így fogalmazott: „Az eredmény egyenesen katasztrófa.”
Sokan úgy látják, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelem Berlinben az erős szélsőbal miatt nehezebbé, sőt akár lehetetlenné válik. A fővárost elárasztják a lőfegyverek. A klánok véres viszályokat vívnak a török maffiával. Éppen a Baloldal azonban az elmúlt években aktívan hozzájárult ahhoz, hogy ezt a problémát lebecsüljék.
Egy Neuköllnből származó tisztviselő – ahol a Linke különösen erős és különösen szélsőséges – a lapnak úgy nyilatkozott: „Az emberek nem fogják fel, milyen súlyos a helyzet. A berlini lakosok nem tudják, mi vár rájuk.”
Mint mondta, éppen Neuköllnben a párt tele van antiszemitákkal. Attól tart, hogy a zsidók számára egyre bizonytalanabbá válik az élet.
„Kíváncsi vagyok, hogy a klánbűnözéssel foglalkozó speciális osztályok a jövőben is fennmaradnak-e” – mondta egy rendőr a lapnak. „Ha egy bizonyos Remmo úr felbukkan a Baloldal választási buliján, az sokat elárul.”
A tisztviselő arra utalt, hogy a Baloldal választási buliján vasárnap látták Issa Remmót, egy hírhedt arab nagycsalád fejét, valamint az Izrael-ellenes aktivistát, Ibrahim Ibrahimet, a Palesztin Felszabadítási Népi Front (PFLP) prominens támogatóját is. A választási este képein Ibrahim a Baloldal politikusaival pózolt, például a befolyásos neuköllni szövetségi parlamenti képviselővel, Ferat Kocakkal.
Képünkön rendőri intézkedés Berlinben. Fotó: Volodymyr Sindieiev / Anadolu via AFP







