Remélem, a zsidó élet támogatásáról szóló két új EU-kézikönyv keményfedeles

Ha az embert megtámadják, lényegében minden kicsit is kemény tárgy életfontosságú lehet, ha oda tud vele b*szni, hiszen akár pár másodperc időnyerés is a túlélést jelentheti. Ha elég kemény a kötésük, erre talán jó lehet az EU két új kézikönyve az európai „zsidó kultúra, örökség és mindennapi élet támogatásáról”. Másra nemigen.

Európa alapvetően szereti a zsidókat. Mármint megemlékezni róluk, ha halottak. Ilyenkor az éves holokauszt-rituálék többnyire a fogalmatlan jóemberek felvonulási terepei, akik kenetteljes, meghatott hangú beszédekben helyezik el önmagukat a történelem jó oldalán.

A fasizmus ellen. A rasszizmus ellen. A kirekesztés ellen. Ami mindig csak szélsőjobbról jön. És mindig meg kell jegyezni, hogy „minden a szavakkal kezdődött”, ezenkívül a zsidók természetesen mindig is organikus részei voltak az európai kultúránknak, úgyhogy tulajdonképpen valahol nagy kár értük. És a végén az elmaradhatatlan ígéret: „soha többé!”.

Amikor pedig a „soha többé” házhoz jön, mint október 7-én, és azóta különböző utcai pogromkezdemények formájában, akkor meg nem akarják észrevenni, hogy úgy van itt, hogy szinte el se ment.

Európa zsidó közösségei évtizedek óta kénytelenek elviselni a nyilván jószándékú, de értetlen és ürességtől kongó holokauszt-giccset, amely önálló alanyokból folyamatosan ideológiák és aktuálpolitikai célok objektumaivá teszi az európai zsidókat. A bűntudat aztán időként előhozza a megemlékezés és a zsidó megmaradás fontosságának hangsúlyozását is – csak az tűnt el az elmúlt tizenöt évben, hogy kik és miért is fenyegetik a zsidókat.

Brutális támadás Párizsban: álmában próbáltak meg agyonverni egy 80 éves izraeli nőt

Horrorisztikus támadás érte az idős izraeli asszonyt.

Európa jóra tör, de rosszat cselekszik

Ne legyünk igazságtalanok: Európának alapvetően rendben vannak az élő zsidók is, de ennek feltételei vannak. Először is ez ne legyen feltűnő. Kérjük, Európa közepén saját érdekükben mellőzzék a kipa és a Dávid-csillag viselését olyan környékeken, amelyek biztonságát nem tudjuk garantálni sajna, mert nem megyünk be oda, csak tagadjuk, hogy vannak ilyen zónák.

Másrészt ha már zsidó, ne legyen „cionista”, hogy ez utóbbi mit jelent, azt a helyi egyetem posztkoloniális vagy gender tanszékeinek palesztinpárti aktivistái határozzák meg. Erre valószínűleg van valami törvény. Aztán legyen baloldali az a zsidó, békepárti, kétállampárti, Netanjahu-ellenes – ha ez így megvan, megszólalhat a riportokban is.

Európa persze jót akar: Goethét kifordítva jóra tör, de rosszat cselekszik. Zsidó ügyben annyi minden csúszik egymásra (bűntudat, polkorrektség, megfelelni vágyás, tudatlanság stb.), hogy nem tud másként.

Időnként, például ha szeptember 6-án rendre eljön a zsidó kultúra európai napja, olyanokat mond, hogy „az unió az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a zsidó élet előmozdításáról szóló, 2021-2030 közötti uniós stratégiában foglaltaknak megfelelően törekszik a zsidó közösségek életének és kulturális örökségének megőrzésére”, na most legkésőbb itt mindenki elkapcsol.

A Bizottság most két kézikönyvet is kiadott a nagy nap alkalmából, a két kötet „gyakorlati eszközökkel és útmutatással segíti a zsidó kultúra, örökség és mindennapi élet támogatását Európa-szerte”, ami egyszerűen remek. Remélhetőleg kap egy példányt a belga kormány is, ott ugyanis a kóser vágás után bűncselekménynek minősítették a hagyományos zsidó körülmetélést is.

De hát ez a legkevesebb. Mire jó két kézikönyv olyan dolgokról, amiket rég tudunk, olyan szocális és politikai környezetben, ahol Európa jó része felmondta a békés zsidó polgári lét garantálásáról szóló íratlan szerződést, és nem tudja megvédeni zsidó polgárait a napi fenyegetésektől?

Egyre több az európai egyetemeken az antiszemita zaklatás és fizikai támadás

„Az antiszemitizmus elleni küzdelem nem merülhet ki abban, hogy utólag reagálunk a már megtörtént támadásokra.”

Egy szó sincs az iszlám-szélsőbalos fenyegetettségről

Magnus Brunner belügyekért és migrációért felelős uniós biztos hangsúlyozta ugyan, hogy „a zsidó közösségek több mint 2000 éve formálják Európát”, arról azonban nem beszélt – pedig ez a szakterülete -, hogy épp a korlátlan migráció miatt ez a formálás itt véget is ér.

A zsidó élet előmozdításának fontosságát biztos úr nemcsak azzal indokolta, hogy ez „évezredek gazdag kulturális örökségének megőrzését jelenti”, valamint „az antiszemitizmus elleni küzdelmet is szolgálja”, hanem ahhoz is hozzájárul, „hogy a zsidó közösségek biztonságban és értékesnek érezzék magukat.”

“Mindez egyben befektetés a demokráciába” – tette hozzá. „Tudtuk, hogy ez ilyen zsidó dolog” – legyint rá a kétséges szociokulturális háttérből érkező bevándorló, akihez soha nem jut el a két kötet.

Az egyik, a „Jelenlét, pluralitás, folytonosság” elsősorban a helyi hatóságok számára nyújt gyakorlati útmutatást zsidó ügyben, a másik, amely az „Egy élő történet Európa-szerte” címet viseli, „30 országban térképezi fel a zsidó örökségi helyszíneket (…) valamint bemutatja azok hozzájárulását Európa kultúrájához, történelméhez és társadalmi életéhez.” Ha ez nem segít az európai zsidókon, akkor semmi.

Jó, nem önmagában a két kötet a baj. A baj ismét az, hogy Európa egyszerre veszi túl komolyan magát és tanúsít teljes közönyt az általa megoldani kívánt probléma iránt.

Nézzük csak egy röpke pillanat erejéig az első kötetet: az európai zsidó közösségeket fenyegető iszlamista-szélsőbalos veszély ebben a formában meg sincs említve. Szó van ugyan az október 7-e után megnőtt zsidóellenes hullámról, de minden drámaiságtól mentesen, totál elrejtve az 5.3 fejezetben („Antiszemitizmus, percepció, és a közterek átalakulása”), ilyen EU-tipikus mondatok között:

„A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az antiszemitizmus mai megélése már nem csupán a nyilvántartott incidensek számának növekedésével jár együtt. Egyre inkább a társadalmi térről alkotott felfogás átalakulásával is összefügg.”

Igen, nyilván a társadalmi térről alkotott felfogás okozza, hogy október 7-e óta több száz százalékkal (!) megnőtt az antiszemita incidensek száma; hogy lépten-nyomon a pofádba nyomják a „Free Palestine”-t, a folyótól a tengerig; hogy Neuköllnben leverik a kipát a fejedről; hogy véresre vernek, ha héberül szólalsz meg; hogy lemondják a szállodaszobádat, ha zsidó vagy; ha nem engednek focizni, ha izraeli vagy; hogy Amszterdamban és Hágában hajtóvadászatot lehet szervezni izraeliek és zsidók ellen; hogy tulajdonképpen bárhová nézel, Palesztina az első számú probléma, és eleve nagyon nagy szívás, ha ma Európában zsidó vagy.

És Európa nem érti, megint nem érti. Egy valamire lesz jó ez a kötet: ha elég kemény a fedele, vissza lehet b*szni egy támadónak, hogy legyen idő elfutni előle. És az európai szégyen elől.

Képünkön a tavaly berlini Élet Menete felvonulás. Fotó: Stefan Frank / Middle East Images via AFP