Amerikai szankciók egy Hamászt támogató szélsőbalos antifa-hálózat ellen

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az amerikai Külügyminisztérium szankciókat jelentett be több olyan szervezet ellen, amelyek terrorcselekmények támogatásáért és elkövetéséért felelősek. Elsődleges célpont: egy olaszországi székhelyű antifa-hálózat, amely egyebek mellett a Hamásznak és más terrorista szervezeteknek biztosít digitális infrastruktúrát.

Washington hivatalosan is felvette az Autistici/Inventati (A/I) nevű antifa-kollektívát és annak Noblogs nevű platformját a globális terrorizmusellenes szankciós listára (SDGT). Ezt követően számtalan, a szélsőbalos antifához kapcsolódó szervert és weboldalt leállítottak.

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint az A/I titkosított csevegő- és e-mail-szolgáltatásokat, webtárhelyet, biztonságos videóeszközöket és anonimizáló szolgáltatásokat biztosított erőszakos baloldali csoportok számára az Egyesült Államokban és Európában.

A minisztérium szerint emellett az A/I szolgáltatásait igénybe vevő médiaszervezet terjesztette a Hamász, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC), a Hezbollah és más, terrorista szervezetek anyagait.

Palesztin terroristás pólóban balhéztak az antifák a mauthauseni koncentrációs táborban

Az antifa fiatalok jó ötletnek tartották, hogy egy izraeli gyerekeket lemészárló palesztin gyilkos arcát viseljék.

Antifasiszta támogatás a Hamász iszlamo-fasisztáinak

A csoport saját fejlesztésű platformján körülbelül 16 ezer e-mail fiókot, 1 500 weboldalt, 5 500 levelezőlistát és 10 ezer blogot üzemeltet, amelyeket célpontokra vonatkozó információk, taktikai kézikönyvek és technikák, valamint a legutóbbi támadásokról szóló közlemények terjesztésére használnak – írja az 124 News izraeli portál.

A szankciókat azután vezették be, hogy több személyt is elítéltek, akik az A/I kollektíva hálózatát használták bűncselekményeiket segítő anyagok megszerzésére, köztük egy személyt, akit 19 év börtönbüntetésre ítéltek egy szövetségi épület elleni bombamerénylet kísérletéért.

Az amerikai külügyminisztérium azzal vádolja a szervezetet, hogy információkat terjesztett a PFLP, a Hamász, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC), a Hezbollah, a Palesztin Iszlám Dzsihád és más terrorszervezetek számára.

A szankciók a hírhedt Palestine Action szervezetet is célba vették, amiért „anyagi segítséget nyújtott, támogatott, illetve pénzügyi, anyagi vagy technológiai támogatást, valamint árukat és szolgáltatásokat biztosított terrorcselekményhez, illetve annak támogatására” – írja a lap.

A Palestine Actiont nemrég tiltották be az Egyesült Királyságban, mert az Ukrajnát ellátó katonai bázisokat és fegyvergyárakat vett célba.

A hallgatás vége: vallottak a német antifák a budapesti brutális utcai verésekről

A hat vádlott megerősítette: ők azok, akik a 2023-as, budapesti biztonsági kamerás felvételeken láthatók.

Az olasz antifa „digitális önvédelemről” beszél

Az A/I kollektíva nyilatkozatban utasította vissza a vádakat: „Az antifasizmus és az antikapitalizmus nem terrorizmus. A tiltakozás nem terrorizmus. És mindenkinek joga van kifejezni a véleményét és küzdeni az emberségért.” Az A/I magát „egy kis, önkéntesek által működtetett olasz technológiai kollektívának” nevezte, amely „digitális önvédelemre” szolgáló eszközöket biztosít – írja a Nius német portál.

Az Autistici/Inventati 2001 óta létezik, a genovai G8-csúcstalálkozó idején alakult. A kollektívát az erőszakos baloldali radikális hálózatok feltételezett támogatása miatt vették fel a szankciós listára.

A szankció megtiltja amerikai állampolgároknak és pénzintézeteknek, hogy üzleti tevékenységet folytassanak az A/I-vel, és befagyasztja a kollektíva amerikai joghatóság alá tartozó vagyonát.

Mivel az A/I kizárólag adományokból finanszírozza magát, meg fogja nehezíteni az életét, ha a bankok és a fizetési szolgáltatók az amerikai szankcióktól való félelmükben megszüntetik a számláit.

„Az úgynevezett ‘antifa’ militánsai egész Európából Amerikába utaznak, és fordítva, hogy részt vegyenek egymás támadásaiban, titkosított csatornákon keresztül terjesszék a propagandát, a kiképzési anyagokat és a célpontokra vonatkozó információkat, titkos hálózatokon keresztül mozogjanak a menedékházak és a pénzmozgások között, valamint transznacionális alapokból finanszírozzák műveleteiket.

Emellett olyan ellenséges külföldi államokkal is együttműködnek, amelyek osztják a küldetésüket, például az iráni proxy-hálózatokkal, amelyek egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak a világ minden táján működő baloldali militáns csoportokkal” – állapította meg az ügy kapcsán Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Képünk illusztráció. Fotó: Britannica

„Terrorista támadás”: összesen 450 év börtönre ítéltek erőszakos „antifákat”

Az ügyvéd nem terroristáknak, hanem csak „gyerekek és fiatal felnőttek csoportjának” nevezte az elítélteket, akiknek „a hangját meg kell hallgatni”.

Ütőképes kommunisták: jó ötlet-e terrorszervezetnek minősíteni az Antifát?

Az Antifa valódi veszélyessége azon a szimpátián mérhető, ami a főáramlatú politikai, akadémiai és médiaközegben övezi. Seres László publicisztikája.